KŐMANÓ

                                             

KŐMANÓ

(játék két részben)

                   Szereplők:

                                      Jánoska

                                      Margitka

                                      Apa, aki a Kőmanó is

                                      Anya, aki a Vasorrú bába is

                                      Kandúr

                                      Az erdő kórusa

                                     

A szín: kint és bent.

ELSŐ FELVONÁS

1; AZ ERDŐ FÖLÖTT, A HOLD ALATT

 Vasorrú.

 Az erdő fölött, a Hold alatt a Vasorrú bába szárnyaltatja makrancoskodó seprűjét.

VASORRÚ          Híj, híj, híj

                            Beh' nehéz az élet,

                            Be' hosszú a kín!

                            Csak az a vigasz

                            Szép leányok, víg legények

                            Hogy kővé dermed a viasz

                            Mi lágy volt, most kemény

                            És nem érted, mi az,

                            Mi bizgatja szíved, s tomporod:

                            Csak kolonc, hajítnád magadtól

                            Legott!

 A cirokseprű csaknem leveti magáról a Vasorrút, megáll.

                            Mit művelsz te, szúette! Nézzünk oda! Még a                                                             végén levetnél magadról? Én meg lebucskázok,

toccsanok ama redves Nagy Tölgy tisztás közepére?

 A seprű horkant, prüszköl.

                            Csönd legyen, Kesely, ne feleselj!

 Csend.

                            Na azért. Hun tartottam?

 A Vasorrú szabad keze ujjaival az orrát nyomkodva motyog, a végén a képe felderül.

                            Megvan! Gyia!

 A seprű reppen, táncol, a bába vihog, dalol, ahogy újra belelendül a mulatságba.

                            Hoj, hoj, hoj

                            Elmúlik minden!

                            Ezért ne bomolj!

                            Igaz-e, kincsem?

                            Minek a világra

                            Annyi utód

                            Csemete, gyerkőc, kamasz

                            Úr vagy paraszt

                            Ha úgyis hiába,

                            Mind elvész a kis pufók!

                            Szerencse, ha megeszem.

                            Bár felnő néhány.

Kevesen.

                            Bízzátok csak rám a gondot:

                            A Vasorrú bábára!

 A Vasorrú merész kört tesz a seprűvel, eltűnik a Hold mögött, azt megkerülve tér vissza.

                            Ejnye már, gyerek! Akárki vagy, de sajnállak!                                                  Hát veled is megesett az a szörnyű baleset,                                                              hogy jó anyád ideszült, erre a világra?

No de sebaj!

Én még segíthetek rajtatok, én, a Vasorrú bába.

 A Vasorrú szinte fájdalmas gyengéden néz le a világra, aztán elkomorodik.

                            Aha. Ott. Vár a munka! Az ottan annak a bugris                                                       favágónak és a butaságig szende asszonyának a                                                         nyomorult tanyája...

 A Vasorrú arca egy pillanatra felderül, aztán gyanút fog, körülnéz, suttogva.

                            A minap nála rejtettem el ám némi kincsemet.                                                           De pszt! Nem ok nélkül tettem...

 A Vasorrú elégülten göcörészik egy kicsit, aztán fenyegetően komor lesz.

                            Aztán ott, a viskójuk. És ama gyertyafénytől                                                             pislogó ablak mögött... épp vihorászik az a két                                                suhancár, rusnya kölyök! Ezeknek még víg                                                                muzsika az élet. De csak addig ám, amíg oda                                                   nem érek! Mert akkortól majd én hegedélek.

                            Nyí, nyű, jáj, jaj! Kegyelem?!

Nem arra bizsget munkában köszvényült kezem!

                            Gyia, Kesely!

 A Vasorrú megfordítja a seprűje nyelét, amíg újra eltűnik a Hold mögött.

                           

Híj, híj, híj

                            De durva az élet

                            Igaz-e, szép leányok

                            Víg legények?

                            Híj, hoj, híj

                            Jő a vigasz, jövök én,

                            És vélem zúg, mint orkán

                            Úgy süvít a hír:

                            Élni ocsmány

                            De hosszú a semmi

                            Oly időtlen

                            Mint embernek lenni.

                            Ó, mint pirul ettől

                            Ez a szép, sima orcám!

2; A GYEREKEK KUCKÓJA

Margitka, János. Apa.

 A gyerekek már hálóingben párnacsatáznak.

MARGITKA       Nesze!

JÁNOS                Nesze!

 Jánoska jól fejbe zuhintja Margitkát.

MARGITKA       Jaj, Jancsi! A fejemet nem éri!

JÁNOS                Akkor hol érjelek el, te boszorkány?

 Margitka a pillanatnyi szünetet kihasználva, mint cséphadaróval, támad a párnájával Jánosra.

MARGITKA       Nesze! Nesze! Nesze! Hulljon a férgese!

 Margitka a végső győzelemre készül, ám Jánoska ügyesen Margitka fölé kerül, csiklandozni kezdi, a hasára ül.

MARGITKA       Ne! Nem! Ez se éri! Ne csikizz!

JÁNOS                Most meghalsz, te seprűnyél!

MARGITKA       Te tatár!

JÁNOS                Te lidérc!

MARGITKA       Te török!

 János kegyetlenül tovább csiklandoz, Margitka már szinte visít.

MARGITKA       Ne! Ne! Kérlek!

JÁNOS                Feladod?

MARGITKA       Soha!

 Margitka hevesen veti le magáról a hasán ülő Jánost, a fiú puffan a padlón. Tápászkodik, ám Margitka nagyot húz János fejére a nagypárnával, amitől a fiú visszazöttyen a fenekére. Lihegve nézik egymást.

MARGITKA       Most is én győztem.

JÁNOS                Most is hagytam.

MARGITKA       Akkor tessék! Támadj újra, ha mersz!

 János feltápászkodik. Margitka újabb küzdelemre készül. A fiú ehelyett megkeresi a nadrágját.

JÁNOS                Jobb dolgom is akad ennél...

A nadrág zsebéből egy marék kavicsot vesz elő, leszórja az asztalra, leül. Elmélyülten nézegetni, tologatni kezdi őket.

Csend.

MARGITKA       Mit csinálsz?

JÁNOS                Semmit.

MARGITKA       De mik azok a kavicsok?

JÁNOS                Ezek nem kavicsok.

MARGITKA       Akkor mik?

 János megböki a megnevezettet.

JÁNOS                Ez itt gyémánt. Ez rubint, ez opál, ez smaragd,                                                ez a zefír, ez meg a gyanta.

MARGITKA       Gyanta?

JÁNOS                Az.

MARGITKA       Olyan drágakő nincs is.

JÁNOS                De. Van. Látod? Itt van a tenyeremen, tehát van.

                            Sárgás, nehéz, illatos.

 Margitka kikászálódik az ágyból, az asztalhoz megy, nagy szemekkel fürkészi a köveket.

MARGITKA       És...hol találtad őket?

JÁNOS                Á, szörnyethalsz, ha elárulom.

 Margitka félig hiszi, félig nem.

MARGITKA       Nem...fogok. Elárulhatod.

JÁNOS                Nem.

MARGITKA       Akkor is...mondd meg!

 János huncutkodik: belegondol, sóhajt.

JÁNOS                Biztos, hogy tudni akarod?

 Margitka szaporán biccenget.

JÁNOS                Nem bánom. De...feküdj vissza az ágyba!

MARGITKA       Mért?

JÁNOS                Mert kényelmesebb, ha fekve halsz meg.

 Margitka mélységes gyanakvással visszabújik az ágyba.

MARGITKA       Igen?

JÁNOS                Hunyd be a szemed!

 Margitka Jánsora sandít, aztán karjait a melle alatt összefogva behunyja a szemét. János vár egy kicsit, elvigyorodik. A húgához lopódzik. Felkacag, megint csiklandozza.

JÁNOS                Itt! Itt! Itt meg itt találtam őket!

 Margitka visong, kacag.

Az apa csapja ki rájuk az ajtót. Ordít.

APA                    Miiiii?! Mi van itt?! Micsodaaa?!

A két gyerek rémülten lekushad az ágyra.

APA                    Volt vihorászni?! Miiii? Aludniii! Aludniiii                                                               volt!

JÁNOS               Alszunk, apu.

APA                    Ha csak egy cincogást meghallok, széthasítalak!

                           Lábakat kinyújtaniiii! Dunnát nyakig!

 János a húga mellé fekszik, a dunnákat a nyakukig húzzák, szorosra csukják szemeiket. Az apát még mindig majd szétveti a düh, ahogy fürkészi őket.

Végül felmordul, elfújja az asztalon lévő gyertya lángját, aztán magára csapja az ajtót.

Nagy, súlyos sötét és csend.

Odakintről az erdő és az udvar neszei egyre hangosabbak.

Valami éji madár hívogatja a párját.

3; UGYANOTT

Margitka, Jánoska.

 Margitka töri meg a csendet. Suttog.

MARGITKA       Alszol?

JÁNOS                Alszok.

MARGITKA       Én se tudok.

JÁNOS                Ma...éjjel olyan kerek a Hold. Nézd meg!                                                Reszket, mintha valakitől ő is félne.

 Margitka kiszáll az ágyból, lábujjhegyen az ablakhoz oson, kinyitja az zsalugátert. Ettől kísérteties fény ömlik be a kuckóba.

MARGITKA       De a Hold kitől fél, Jancsi?

JÁNOS                Azt....nem tudom.

MARGITKA       Neki is van apukája?

JÁNOS                Gyere vissza,  bújj az ágyba!

 Margitka visszafut, János mellé bújik. Csend.

MARGITKA       Jancsi! Hol találtad a kincset? Az erdőben?

JÁNOS                Nem. Nem ott.

MARGITKA       Hanem?

 Csend.

Az éji madár szól: hoj, hoj, hoj! 

A gyerekek suttognak.

JÁNOS                A kemencében.

MARGITKA       Hol?

JÁNOS                Amikor anya kérte, hogy kotorjam ki a hamut.

MARGITKA       És ott? A hamuban?

JÁNOS                Ott.

MARGITKA       A gyantát is?

JÁNOS                Őt nem.

MARGITKA       Őt hol?

JÁNOS                Hol! A fenyő törzsén, nem? Ahol kisírja a fa.

MARGITKA       De...a többi kincsek hogy kerültek a                                                                          kemencébe?

 Csend.

Az erdőben valami recsegve-ropogva elcsörtet.

Ettől még nagyobb csend.

MARGITKA       Hallottad?

JÁNOS                Nem.

MARGITKA       Mi volt?

JÁNOS                Őz?

 Csend.

JÁNOS                Azt játszottam...Azt játszom, hogy... szerintem...                                                      a Vasorrú volt az.

MARGITKA       Mi?

JÁNOS                Oda rejtette el őket.

MARGITKA       Oda? De...mért pont oda?

 Csend.

Az éji madár szól: hoj, hoj, hoj!

JÁNOS                Még van ám ott csomó!

MARGITKA       Kavics?

JÁNOS                Drágakő!

MARGITKA       A mi kemencénkben?

JÁNOS                Mondom.

MARGITKA       De ha a Vasorrúé...

JÁNOS                Játszásiból.

MARGITKA       De ha a Vasorrúé, akkor az...övé, nem?

JÁNOS                Ha megtaláltam, akkor már az enyém.

 Csend.

MARGITKA       És ha megtudja, hogy te voltál, aki ellopta?

 János mérgében felemeli a hangját.

JÁNOS                Nem loptam!

MARGITKA       Á, ez nem jó játék.

JÁNOS                Találtam!

MARGITKA       Akkor se jó.

JÁNOS                Nem tudja meg!

MARGITKA       Ne kiabálj, mert megint bejön apa!

 Csend.

Éji neszek.

Mintha messziről egy ló prüszkölne, horkantana.

JÁNOS                Margitka! Alszol?

MARGITKA       Most?!

JÁNOS               Veszünk a kincsen egy palotát. Minden torony                                                         tetején lesz még három torony. A három tornyok                                                      mindegyik tornyában három szoba lesz.

                          A kilenc szobákban csak ketten fogunk lakni. Te meg én.  
                          Anya pedig lent lakik majd a trónteremben. Lesz neki      
                          háromszor kilenc szolgája, akik majd csak az ő kívánságait lesik.

 Csend.

MARGITKA       És?

JÁNOS                Mi és?

MARGITKA       Mesélj még!

JÁNOS                Mára elég ennyi.

 Csend. Margitka suttogva.

MARGITKA       Jancsi! És apu hol fog lakni?

 Csend.

JÁNOS                Azt még nem tudom.

 Csend.

MARGITKA       És a palota tornyainak fala üvegből lesz ám?

JÁNOS                Jó.

MARGITKA       És minden toronynak lesz külön erkélye?

JÁNOS               Legyen.

MARGITKA       És mindegyik erkélyen virágok nyílnak majd kis                                                       faládákban, ahogy nagyinál. Hallod?

Minden pont olyan szép lesz, mint nagyinál, csak közben sokkal nagyobb, mert palota.

És rettenetesen sok babám lesz, és a vásárban megvesszük azt a facsikót is, ami miatt sírtam.  A Ráró pónit. Jó?

 Odakint jó hangosan csapódik be a bejárati ajtó is.

MARGITKA       Apa jött vissza.

 Csend.

A szülők szobája felöl először fojtott szóváltás, aztán hangosabb veszekedés hallatszik. Az apa hangja felül, az anya zokogása alul. A szavak értelme nem jut át a kuckóig, csak az intonáció. Végül pofon csattan. Anya felzokog.

Csend.

Az éji madár kiált fel odakint: híj, hoj, hoj, hoj!

Jancsi ül fel, nagyot a sóhajt. Kikászálódik az ágyból. Az asztalhoz megy, megkeresi a nadrágját, felhúzza.

MARGITKA       Jancsi! Most...mit csinálsz?

JÁNOS                Megyek.

MARGITKA       Hová?

JÁNOS                Sehová.

MARGITKA       Világgá?

JÁNOS                Csak vissza.

MARGITKA       Hová vissza?

JÁNOS                A kemencéhez.

MARGITKA       Ilyenkor?

JÁNOS                Elhozom a Vasorrú többi kincsét is. Mert ami itt van, az kevés lesz a palotánkhoz.

MARGITKA       Jancsi! Nem jó ez a játszási, kérlek!

JÁNOS                Kicsi vagy, nem szólsz bele.

MARGITKA       Majd reggel menjél!

JÁNOS                És ha a Vasorrú máshová rejti addig a  többit?

MARGITKA       Másutt is könnyen megtaláljuk.

 János az ablakhoz megy, a párkányon az egyik lábát átvetve mászik kifelé.

MARGITKA       Jancsi!

JÁNOS                Mi van?

MARGITKA       Ne hagyj itt egyedül!

JÁNOS                Mért ne?

MARGITKA       És ha megint bejön apa?

JÁNOS                Már nem jön.

MARGITKA       Ne menj!

JÁNOS                Akkor...gyere velem.

MARGITKA       Én? De én félek!

 János keserűn.

JÁNOS                Az a jó játék.

4; AZ UDVAR, ÚT A KEMENCÉIG

 Az erdőből kórus: az éji madár, és vad, fahangú lények szava.

 Az erdő mellett, a Telihold alatt. Jánoska és Margitka másznak ki a ház ablakán, a Hold hidegen fénylik. Jánoska bátorságot mutat, Margitkát majd megeszi a félelem, amíg botladozva osonnak az udvaron át a kemencéhez.

KÓRUS               Híj, híj, híj

                            Húj, húj, húj

                            Hogyha reszketsz, ne barlangba bújj!

                            Áj-jáj-jáj

                            Akitől félsz, ott is rád talál!

                            Szállj, szállj, szállj

                            Sebesebben, mint az éjjel!

                            Repülj együtt, jaj, a széllel!

                            Menekülj!

                            Hoj, hoj, hoj

                            Az erdőn átjuss, fuss, repülj!

                            A boszorkány utolér

                            A hús kő már, és jég a vér.

5; A KEMENCÉNÉL

Jánoska, Margitka. (KÓRUS)

 A hátsó udvar is a Hold hideg fényében úszik.

 A Kórus után súlyos a csend.

Margitka János kezét fogja. János húzza a húgát maga után.

Valami alak megmoccan. Margitka felsikkant.

MARGITKA       Jancsi!

JÁNOS                Mi...? Mi van?!

MARGITKA       Ott!

JÁNOS                Hol?

MARGITKA       Ott!

JÁNOS                Mi van ott?

MARGITKA       Áll valaki!

 Ettől Jánoska is megszeppen egy kicsit, súgva.

JÁNOS                Hol?

MARGITKA       A kerítésnél! Ott! Jaj! Megint moccant!

 A kerítésnél mintha valami tényleg mocorogna, foszforeszkálva lüktet. Most mintha intene is. Margitka megint sikkant.

MARGITKA       Fussunk haza!

 A kórus nagyon távoli, ám fenyegető hangon.

KÓRUS               A hús kő már, jég a vér

                            A boszorkány utolér...

 János jól megnézi magának az alakot, közelebb megy hozzá. Margitka csak zihál, nem moccan utána. Jánoska felnevet, amikor megérinti a "kísértetet". A Kórus hangja már csak lehelet.

KÓRUS               Jég a vér, utolér...

JÁNOS                Ez a kerítésoszlop az? Ő integet neked?

MARGITKA       Csak...egy oszlop? De...

 Jánoska a húgához megy, megsimogatja az arcát.

JÁNOS                Nyugi, amíg engem látsz!

MARGITKA       De olyan...ijesztő…Hideg-fehér.

JÁNOS                Mert teli a Hold, azért.

MARGITKA       Valami nem szeret!

JÁNOS                Mi? Mi nem szeret?

MARGITKA       Ma a Hold se szeret.

JÁNOS                Buta vagy. Menj inkább vissza, és bújj az ágyba!                

MARGITKA       Jó. Elkísérsz?

JÁNOS                Mindjárt.

 János mozdul a kemencéhez közeli kamra felé.

MARGITKA       Hová mész?

JÁNOS                Jössz?

 Margitka a bátyjához csatlakozik. Jánoska kinyitja az ajtót, Jánoska közben a húgának magyaráz.

JÁNOS                Először jó alaposan kipucolom a kemence alját.                                                        Hogy csodálkozik holnap anyu, mi?

Aztán az összes hamut jól át kéne szitálni.

A legapróbb briliáns is számít, ha…

 Margitka most még nagyobbat visít, mint a mozgó oszlopnál.

A kamra sötétjéből két nagy, gonosz, zöld szem fürkészik kifelé.

Jánoska nem látja, ám húga rémületétől sóbálvánnyá dermed.

Aztán kapcsol, becsapja a kamra ajtaját.

JÁNOS                Mi...? Mit?

Margitkának csak az ajka mozog.

JÁNOS                Mi van bent? Mi? Néz? Mi az, hogy néz? Ki                                                     néz? Ááá!

 Jánoska kivágja az ajtót, benéz, bemegy. Kisvártatva felnevet.

JÁNOS                Szia, Bandi!

 A macska nyávog.

JÁNOS                Te is kincset keresel?

 Nyávogás.

JÁNOS                Halálra rémíted Margitkát, gonosz csavargó! Na, s

Sipirc!

 A kandúr fúj, menekülés közben valamit ledönt, csörömpölés.

Jánoska jön ki, hozza a piszkavasat meg egy szitát.

Margitka közben egy kicsit szégyenkezve ballag vissza a kemencéhez.

Jánoska letérdel a kemence elé, belekotor a tűztérbe.

A húgára nevet.

MARGITKA       Ne gúnyolj!

JÁNOS                Szóltam?

MARGITKA       Én mondtam, hogy ez nem jó játszási.

JÁNOS                Ez? Hónapok óta a...idenézz, mennyi jön ki!

                            És...

 Jánoska egyetlen kotrásával vagy tucatnyi kavicsot húz ki, amik a Hold alatt tejszerű fényben lüktetni kezdenek. János ámul.

JÁNOS                Margitka!

 A gyerekek bámulnak. A tojásnyi kavicsok egyszer csak utoljára, erősen felfénylenek, aztán megint azok, amik: kavicsok.

Csend.

JÁNOS                Hű!

 Jánoska felnevet, kotorja ki a többi kavicsot, közben.

JÁNOS                Kiskirálylány! Tessék csak válogatni!                                                                       Szedegetni köténykéjébe, amennyi csak jólesik.

MARGITKA       Nincs is rajtam kötény.

JÁNOS                Mintha...óriási gyöngyök lennének a sárkányok tengeréből.

                            Igen! Ezek a hétfejű sárkány könnyei!

                            Ugye, szépek?

 Margitka mosolyog.

MARGITKA       Mind gyönyörű.

JÁNOS                Telis teli a kemence alja velük!

MARGITKA       Te szórtad be még az este őket?

JÁNOS                Ezeket?

MARGITKA       Játszásiból.

 János ettől meghökken.

JÁNOS                Nem. Én nem!

MARGITKA       Szegény hétfejű! Nagyon bánatos lehet.

6; UGYANOTT A KEMENCÉNÉL

Margitka, Jánoska, Kőmanó.

 A Kőmanó szólal meg, ám egyelőre sehogy se látni.

KŐMANÓ           Én voltam.                   

JÁNOS                De mondom, hogy nem én voltam.

KÔMANÓ           Persze, mivel én voltam.

 Margitka arcáról megint leolvad a mosoly. Lassan Jánoskáéról is, ahogy körbenéz.

Csend.

JÁNOS                Ez...ez...most...Ez most te voltál, aki szólt, Margitka?

 Margitka csak a fejét rázza.

KŐMANÓ           Ejnye már! Az is én voltam!

 Csend.

JÁNOS                De...ki az az "én"?

KŐMANÓ           Tökfej. Hát én.

JÁNOS                De nem látlak!

KŐMANÓ           Vaktök.

JÁNOS                Hol vagy?

KŐMANÓ           Hát itt.

 Margitka szorosra hunyja a szemét, Jánoska "bátran" néz körül.

JÁNOS                Hol...itt?

KŐMANÓ           Itt, meg itt, meg itt. Fogj meg, ha tudsz! Hihihi!

JÁNOS                De ha nem látlak!

MARGITKA       Jancsi! Menjünk haza!

KŐMANÓ           Na jó. Itt vagyok.

 A kemence padkáján felfehérlik egy maroknyi nagyságú kavics.

János csak nézi, ahogy lüktet. Óvatosan megy oda, félősen érinti meg, aztán elszánja magát, a kezébe veszi.

KÔMANÓ           Hihihi, hohohó, jajajaj, de megvagyok!

 Margitka elmosolyodik.

MARGITKA       Jancsi! Ezt...mind te csinálod?

JÁNOS                Én...

 Kőmanó árnyalakja jelenik meg. Karját széttárja a gyerekek fölött. Éjsötét köpönyegén áthunyorognak a csillagok. Ezt a gyerekek nem veszik észre, a kaviccsal törődnek. A Kőmanó mély, dörgő hangon.

KŐMANÓ           Most már elereszthetsz.

 Margitka hálásan nevet a mutatványért, amitől János is bátorságra kap.

JÁNOS                Dehogy eresztelek! Áruld el a neved!

KŐMANÓ           Találd ki!

MARGITKA        Hogy csinálod, Jancsi? A hasadból beszélsz, mint a vásárban az a bohóc, aki…?

JÁNOS                Csakis manó lehetsz. Elvarázsolt manó, akit                                                   kővé változtattak.

KŐMANÓ           Engem?! Soha!

JÁNOS                Kőmanó!

 A Kőmanó árnyalakja eltűnik a kemence mögött. Manó hangon tovább.

KŐMANÓ           Juj!

JÁNOS                Minden elrejtett kincsek őre?

KŐMANÓ           Juj.

JÁNOS                Minden titkos ösvények ismerője?

KŐMANÓ           Hát például...

JÁNOS                Földmélye Anyó unokája!

KŐMANÓ           Ennyi elég lesz.

JÁNOS                Elfogtalak, nem eresztelek!

 A Kőmanó felröhög.

MARGITKA       Jancsi! Hadd legyen nekem is kavicsmanóm!

JÁNOS                Kő. És belőle csak egy van. Igaz, manó?

MARGITKA       Akkor add nekem!

JÁNOS                Manó! Elfogtalak, tehát a szolgám vagy.                                                Elismered?

KŐMANÓ           Nem.

MARGITKA       Jancsi! Akkor most neked...lehet három kívánságod!

JÁNOS                Ez igaz?

KŐMANÓ           Na, tegyél vissza a helyemre, de sürgősen!

JÁNOS                Mért tennélek?

KŐMANÓ           Mert dolgom van.

JÁNOS                Mi dolgod?

KŐMANÓ           Teszel már?

JÁNOS                Hová sietsz?

KŐMANÓ           Én ráérek. Ti siettek.

JÁNOS                Mi? Mért?

KŐMANÓ           Például azért, mert a meglopott tolvajnál kevés                                                        dühösebb lény futkos a világban.

JÁNOS                Ezt...nem nagyon értem.

KŐMANÓ           Bár az igaz, hogy azok a drágakövek a                                                                      szobátokban, meg ezek a "sárkánytengeri                                                                   könny- gyöngyök", ahogy te nevezted el a                                                                    Holdköveimet, valaha az enyémek...voltak..., de                                                én mégse rád haragszom...              

JÁNOS                Hanem?

KŐMANÓ           Arra, akitől te loptad el őket.

JÁNOS                A Vasorrú?!

 A Kőmanó vihog.

KŐMANÓ           Azaz, a Vasorrú!

MARGITKA       Jaj, Jancsi, ez megint nem jó játszási.

KŐMANÓ          Jön, jön, mindjárt itt van!

JÁNOS                Ne már!

 Váratlan, szörnyű szélroham reccsenti meg az erdőt.

A Hold eltűnik egy boszorkány alakú felhő mögött.

A vihar zaja felett éles, ragadozó-madár szerű sikoly.

MARGITKA       Fussunk!

JÁNOS                Hová?

MARGITKA       Bújjunk!

JÁNOS                Kőmanó, segíts!

KŐMANÓ           A kemencébe! Gyorsan!

  Kőmanó Jánoska markában marad.

Jánoska és Margitka rémülten tuszkolják át magukat a kemence szűk nyílásán. Közben a szélvihar szakadatlan tombol.

Ám alighogy eltűnnek a kemencében, szörnyű nagy csend és sötét lesz újra.

7; A KEMENCÉNÉL

Vasorrú, Kandúr.

 A vaksötétben két nagy zöld szem parázslik fel ott, ahol a kerítésoszlop is megmozdult. A Hold elől elúszik a boszorkány alakú felhő. Sivítás, visítás, óriási, tompa puffanás odakintről.

A Hold és a fénye ismét uralni kezdi a teret.

Az oszlopnál a hatalmas fekete kandúr ül. Vigyorog.

Odakint a Vasorrú felnyög. Átkozódva, füstölögve sántikál be, a makrancos, füstölgő seprűjét maga után vonszolva.

VASORRÚ                   Keseny! Ó, hogy az a cirkot legelésző, töppedt                                                          horpaszú, bükkfahusánggal agyonvert kanca                                                             anyádat! Ezért egy nyaláb rőzsére vetlek!                                                             Alád gyújtom a pokol összes kínját, mint tőzeget                                     a lápi lidércnek, teee! Ledobsz?

 A Vasorrú beér a tér közepére, ledobja a seprűt, felnyög, magát tapogatja.

                           

Jaj, öreg csontjaim!

KANDÚR            Öhöm!

 A Vasorrú megpördül, meglátja, hogy csak  a Kandúr az.

VASORRÚ           Rohadj meg, mit ijesztgetsz.

KANDÚR            Öhöm?

VASORRÚ           És ne röhögjél!

KANDÚR            Öhöm.

 A Vasorrú végigméri a kandúrt, a kemencéhez sántikál, benézne a nyílásán, ám kínjában felszisszen.

VASORRÚ             Hogy az ördög cimbalmozzon annak is a                                                                       belében, aki a seprűn lovaglást egyáltalán                                                                     kitalálta!

 A Vasorrú lezöttyen a kemence padkájára. Liheg.

KANDÚR            Lesz csócsa?

VASORRÚ          Mi van?!

KANDÚR            Csócsa! Lesz?

VASORRÚ          Csak nem vagy éhes, cicus?

KANDÚR            Kan Dúr a nevem, hölgyem. A rangom, mint azt tudja: herceg.

VASORRÚ          Nem henceg?

KABÚR               Herceg.

VASORRÚ           Akkor az enyém meg Éjkirálynő. Mit intéztél?

KANDÚR            Láttam mindent.

VASORRÚ          Na. De mit intéztél?

KANDÚR            Ahogy a Hold benéz az ablakon, úgy lestem be én is.

VASORRÚ          És?

 A Kandúr a kemence felé int, hunyorít egyet.

KANDÚR           Ezeknek az anyja éppen mosódott. Dúdolgatott                                                        szépen, még mosolygott is hozzá.

VASORRÚ         Mosolygott...

KANDÚR           Aztán akkor meghallotta az éji madarak                                                                  beszédét: híj, híj, híj, hoj, hoj, hoj! Az arcából                                                  kifutott az összes vére, a szívében meg a                                                          rémületté jégvirágzott.

 A Vasorrú felvihog.

KANDÚR         Há' már aztán mégis csak fojtatta volna a                                                              mosakodást, de már dehogy is dúdolt. Azt akkor                                                   berúgta reá az ajtót a favágó.

 A Vasorrú a térdét csapkodná jókedvében, de megint felszisszen.

VASORRÚ                   Berúgta?! Hühühű! Juj! A derekam! Keseny,                                                           dögölj meg!

 A cirokseprű csak horkant egyet.

VASORRÚ                  Hogy volt tovább! Mesélj, hercegem!

KANDÚR                    Hogy nem élet ez, nyomorúság. Hogy kinek jó,                                                        minek jó így együtt? Hogy bár ne így lenne!                                                            Hogy a férj már küldené, az asszony meg már                                                                menne. De hát itt ez a két szegény purdé! Azok                                    bár ne születtek volna meg!

VASORRÚ                 Jól van. Ez már az én nótám.

KANDÚR                   Hát aztán a favágó jól képen törülte a szegény                                                        feleségit, azt akkortól csend is lett, a gyertya                                                          lángja is ellobbant.

VASORRÚ                Lesz csócsa, cicus.

KANDÚR                 Herceg.

VASORRÚ               A favágó már régóta engem szolgál, bár nem is sejti.

    Most már a felesége is nem sokára az enyém.

KANDÚR                Akkor most...?

VASORRÚ              Akkor most örömömben táncra perdülök!

 Felpattan, néhány lépés után megint csak sziszeg.

                            Táncolj már...helyettem!

KANDÚR            Én?!

VASORRÚ          Te.

KANDÚR            Soha.

VASORRÚ         Dehogy nem!

Vasorrú csettint, a macska mint marionett bábú.

VASORRÚ           Ki a...férges tarhonya

                            Zsizsikes bab, lencse

                            Dohos krumpli, rohadt répa

                            Köpne levesembe?!

 A Vasorrú félbehagyja az éneket.

                            Na és az a takonypóc? Megtalálta?

KANDÚR            Meg.

 A Vasorrúnak ettől megint nótás kedve támad.

VASORRÚ          Rakom, főzöm, kavarom

                            És ha kész van, befalom...!

KANDÚR            Á, úgyse sikerül.

VASORRÚ          Mi?!

KANDÚR            Mert mit mondott a Belzebub? Két pont között nincsen út.            

VASORRÚ          Fogadjunk a bal szemedbe!  Ez a két kölyök                                                              holnap estére úgy imád engem, mint az édesanyjukat!

KANDÚR            És az mire jó?

VASORRÚ          Mert úgy édesebb a húsuk.

KANDÚR            Jaj! Tényleg éhes lettem.

VASORRÚ          Akkor fogd a Keselyt. Te ülsz rá.

 A Kandúr megnézi magának a cirokseprűt.

KANDÚR            Minek?

VASORRÚ          Mert nem hagyjuk itt. Majd otthon tűzre vetem.

KANDÚR            Akkor meg üljön rá maga!

VASORRÚ          Á, nem. Én rád ülök.

KANDÚR            Mi?! Rám?

VASORRÚ          Há' meg se bírok mozdulni, hogy sódarogjak el                                                         innen gyalog?

KANDÚR            Rám akkor se ülhet senki, egy Kan Dúrra!

VASORRÚ          Micsoda?! Bandi, te!

 A Vasorrú pattint az ujjával, megreccsen az ég.

Az erdő nyögve sóhajt: Híj, híj, híj, hoj, hoj, hoj!

A kandúr reszketve kínálja fel a hátát a boszorkánynak.

A Vasorrú ráül a Kandúrra, a kandúr alatt a Kesely.

A vasorrú harmadszor is pattint az ujjával.

Újabb reccsenés, mennydörgés, szélvihar, szörnyű sötét.

8; A KEMENCÉNÉL, ÉS ÚTKÖZBEN

Margitka, Jánoska, Kőmanó.

 A vihar elül.

A Hold fénye ismét elönti a teret.

Amíg Margitka és János kikászálódnak a kemencéből, az ég egy percre megint elsötétül. Furcsa alakú felhő takarja el, ami alul seprűnek, felette macskának, a macskán pedig egy boszorkánynak látszik. Távoli, éles vihogás.

Jánoska kezében még mindig ott a Kőmanó.

Jánoska is rémült.

JÁNOS                Nesze nekünk.

MARGITKA       Ugye...ezt most csak...álmodjuk? És mindjárt reggel lesz,

és ébresztget anyu?

JÁNOS                Nem tudom. Kőmanó! Ugye ezt álmodjuk?

KÔMANÓ           Ez kérdés vagy kívánság?

MARGITKA       Kívánság!

 A Kőmanó árnyéka előlibben a kemence mögül, nekidől a kemence falának, nevet.

MARGITKA       Álom!

KŐMANÓ           Ez volt az első.

JÁNOS                Micsoda?

KŐMANÓ           Kívánság. Álmodtok.

MARGITKA       És ez az egész csak játszási.

KŐMANÔ           Ez a második?

JÁNOS                Nem! És az első se volt igazi, mert azt Margitka                                                        találta ki.

KŐMANÓ           Jó. Akkor ez nem álom.

JÁNOS                De!

KŐMANÓ           Kérlek. Nem akarod a maradék kettőt most                                                              gyorsan lekívánni? Essünk túl rajta, aztán                                                                 megyek a dolgomra.

MARGITKA       A Vasorrú tényleg bántani akarja anyut és aput?

KŐMANÓ           Ez kívánság?

JÁNOS                Nem!

MARGITKA       És anyu tényleg azt mondta apunak, hogy...

JÁNOS                Nem!

 János felpattan, felhúzza Margitkát is, siet vissza a húgával házba.

A Kőmanó árnyékként követi őket.

KŐMANÓ           Kívánj magadnak kincset, János!

JÁNOS                Azt találok magam is.

 A Kőmanó felnevet.

KŐMANÓ           Milyen igaz. Hatalmat?

MARGITKA       Az mi?

KŐMANÓ           Parancsolgattok, és mindenki nektek fogad szót.

                            Különben irgum-burgum.

MARGITKA       Az jó! És aki nem fogad szót?

KŐMANÓ           De azt teszi, mert fél tőletek.

MARGITKA       Jó, jó, jó! Jancsi!

JÁNOS                Nem!

MARGITKA       Mért?

JÁNOS                Tőlem senki se féljen, azért.

KŐMANÓ           Nocsak.

 A házhoz érnek, Jánoska átsegíti, tuszkolja Margitkát az ablakon, aztán maga is utána mászik. A kavics még mindig a markában van. Az árnyék megáll az ablak előtt.

KŐMANÓ           Akkor kívánj csak úgy jót! Vagy rosszat! No?

                            János fiam! Valakire rosszat, aki bántott? Hogy                                                        ezért büntetésül kapjon hasgörcsöt? Verje ki a                                                 sárgaláz? Szökjön meg tőle a kutyája?

 János bentről.

JÁNOS                Hagyjál aludni!

KŐMANÓ           Aha. Ez kívánság?

JÁNOS                Nem!

MARGITKA       De hiszen mi alszunk, Jancsi!

 A Kőmanó felnevet, az árnyképe megperdül, magába motyog, táncol. Odabentről Margitka vékony hangja.

MARGITKA       És ha azt kérnénk, hogy apa adjon pénzt                                                                  anyának, és menjünk be vasárnap a vásárra?

JÁNOS                Nem.

MARGITKA       Vegyünk nekünk gazdag vásárfiát! Nekem                                                                 üvegből gyöngyláncot, meg pici rézgyűrűt,                                                                 neked meg...

JÁNOS                Nem!

MARGITKA       Meg a Ráró Pónit! A facsikót!

JÁNOS                Aludj már, ha alszol!

 Kőmanó  táncához most döcögő dal is kerül.

KŐMANÓ           Kavics leszek, sima, fehér, lapos

                            Kerek

Olyat teszek

                            Gyors patakban fürdőt veszek

                            A Hold fényében szárítkozom

                            Ha megszáradtam, átváltozom.

                            Gyémánt leszek, kemény, tüzes,

                            Konok, gonosz,

Olyat teszek

                            Föld gyomrában mulatozok

                            Föld gyomrából hozakodok

                            Minden embert tönkre teszek

                            A vérüktől szárítkozok

                            És kacagva átváltozok.

 A Kőmanó a dalból, táncban kiáll.

                            Mért ne lennék kenyérmorzsa?

                            Vár egy éhes madár gyomra!

                            Ott mulatok, varázsolok

                            Olyat teszek

                            A Vasorrú megemleget!

A Kőmanó  köpenyével sötétséget suhint a világra.

Amikor fény jelenik meg, az már a pirkadat.

9; A GYEREKEK KUCKÓJA, ÉS AZ UDVAR. REGGEL

Jánoska, Margitka, Apa, Anya.                         

 Az Apa konokul aprófát hasít a ház előtt az udvaron.

Anya megy be a gyerekek kuckójába. Jánoska és Margitka még alusznak.

ANYA                 Jánoska! Margitka! Ébredjetek, csimotám!

JÁNOS                Még sötét van!

ANYA                 Á, már nem!

JÁNOS                Hadd aludjak!

ANYA                 Jaj, drágám...

JÁNOS                Fel se kelt a Nap!

ANYA                 Ott somolyog már az a lombok mögött.

MARGITKA       Apu hasogatja a fát?

ANYA                 Jó reggelt, gyöngyöm!

 János felül, a szeméből dörzsöli az álmot. Félbehagyja.

JÁNOS                Álmodtam?

ANYA                 Mit, kisfiam?

JÁNOS                Kincsről, manóról, boszorkányról, és...

MARGITKA       Tüzet is láttam!

ANYA                 Mit?

MARGITKA       Amikor álmomban elaludtam.

ANYA                 Tűzről álmodni jót jelent, ha...

MARGITKA       De a lángja felém kapott! Meg akart égetni,       anyu!

ANYA                 Játszani nem szabad vele, az biztos...

MARGITKA       De futott utánam!

ANYA                 Ó, istenkém, bújj hát ide hozzám gyorsan!

 Margitka az anyjához bújik. János csak bámulja az anyját.

JÁNOS                A Bandi macska kém.

ANYA                 Mi?

JÁNOS                A boszorkány seprűjét Kesenynek hívják.

ANYA                 Kinek a seprűjét?

JÁNOS                A kemence teli volt drágakővel.

 Anya kacagva magához húzza Jánoskát is.

ANYA                 Az bizony de jó volna!

MARGITKA       Viszont lett egy barátunk, a Kőmanó.

ANYA                 Az... az is jó, ha jó lelkű manó.

 Anya kicsit ringatja a gyerekeit. Odakint apa félrecsap a fejszével. Fojtottan káromkodik.

APA                    Ó, hogy az a göcsörtös jó...

ANYA                 Öltözzetek gyorsan! Vasárnap van!

MARGITKA       Hurrá! Megyünk a vásárba?

ANYA                 Nekem menni kell...

MARGITKA       És veszünk nekem üveggyöngy nyakláncot, a                                         kisujjamra köves gyűrűt, Jancsinak meg kardot?

ANYA                 Veszek, nem bánom.

JÁNOS                Öltözzünk!  Margitka, siess már!

MARGITKA       Apu is jön?

 Anya kicsit zavartan.

ANYA                 Ma...ti nem jöhettek.

MARGITKA       Nem?

JÁNOS                Mi nem?

ANYA                 Ti nem.

JÁNOS                Mért?

ANYA                 Mert...mert az apátok. Abba a makacs fejébe                                                   vette, hogy ma őt kíséritek el az erdőbe.

MARGITKA       Őt az erdőbe?

JÁNOS                Miért?

ANYA                 Mert...rátok fér egy kis munka, azt mondja.                                                              Mert akkor majd nem viháncoltok egész éjjel.

MARGITKA       De én nem akarok! Én a vásárba akarok!

ANYA                 Muszáj.

 Durcás csend. Az Apa csapja bele a fejszéjét a tuskóba.

APA                    Hé! Mi lesz már? Meddig várjak?

MARGITKA       Anyu, beszélj vele!

ANYA                 Ma olyan morcos, szólni se merek hozzá.

                            Öltözzetek!

 A gyerekek öltözködése közben.

JÁNOS                Tegnap is...veszekedtetek.

ANYA                 Dehogy! Honnan…?

MARGITKA       A macska is látta, és elmesélte a Vasorrúnak.

ANYA                 Jaj, Margitka!

JÁNOS                Tényleg baj, hogy megszülettünk, anyu?

ANYA                 Micsoda?! Ezt ki mondta, ezt a szörnyűséget?

JÁNOS                Senki.

ANYA                 Mi jut az eszedbe?!

JÁNOS                Semmi.

 Csend.

Az Apa veszti el végképp a türelmét, az ablakhoz csörtet, beordít.

APA                    Vasvillával hányjalak ki?

ANYA                 Mindjárt mennek!

MARGITKA       Fáj a hasam, apu! Hadd maradjak itthon!

APA                    Nincs teneked semmi bajod.

MARGITKA       De félek!

APA                    Félj is, ha egy perc múlva itt kint nem látlak!

 Az apa visszahúzódik az ablaktól, hátra megy az udvarba.

János az asztalról felveszi a Kőmanót a többi kavics és a gyanta közül.

Az Anya meglátja.

ANYA                 Ezeket tegnap gyűjtötted?

JÁNOS                Drágakövek a kemencéből. A Vasorrú rejtette                                                 oda őket. A tiéd mind. Hogy vegyünk neked                                                  palotát. Háromtornyút, aminek három tornyai                                                vannak. És neked háromszor kilenc szolgád                                                                  legyen.

ANYA                 De drágák vagytok!

MARGITKA       Anyu! Hadd menjünk veled!

ANYA                 Megpróbálom...

 Anya indul kifelé, a gyerekek utána. Amikor kiérnek a házból, jön Apa is hátulról. A vállán a nagyfejsze, a hóna alatt zsákok.

Amikor meglátja őket, gúnyos hangon szólal meg.

APA                    Alázatos szolgája kegyelmeteknek.

MARGITKA       Anyu!

ANYA                 Nem lehet, látod.

APA                    Indulunk.

ANYA                 De még nem is reggeliztek.

APA                    Éhkopra szép a reggeli erdő igazán. Majd a                                                               Öreg Tölgy tisztásán kapnak.

MARGITKA       De szédülök! Fáj a fejem! A hasam!

APA                    Mindjárt meggyógyulsz, elhiszed?

 Anya rohan a konyhába, onnan vissza egy jókora vekni kenyérrel. Jancsi kezébe nyomja. Az Apa már elindul, most dühösen visszafordul.

APA                    Gyerünk már!

ANYA                 Vigyázz rájuk!

 Az apa morogva.

APA                    Mert majd nem vigyázok.

MARGITKA       Anyukám!

 Margitka az anyjához fut, belé csimpaszkodik.

APA                     Elég legyen! Apáddal mész erdőt járni, nem a                                          török visz rabszíjon! A fene! Na, lépkedni,                                                        mintha még élnétek. Hopp, hopp, hopp!

10; MÁSVILÁG. SÖTÉT.

 Kőmanó.  János, Margitka, Apa hangja.

 Sötétség, csend.

A közepén Kőmanó alakja dereng. János, Margitka, Apa hangja távoli.

JÁNOS                Manó! Kőmanó!

KŐMANÓ           Kavics, morzsa, zsebpiszok

                            Spárga, gomb és ajtó pántja

                            Rugó, szotyi. Madárlátta.

                            Kupak. csavar. Rozsdarágta.

                            Ezek nélkül sose indulj

                            A homályba!

JÁNOS                Manó! Segíts!

KŐMANÓ           Most adtam tanácsot.

JÁNOS                Apa tényleg a Vasorrú szolgája?

KŐMANÓ           Igen.

JÁNOS                És most mit fog csinálni?

KŐMANÓ           A Vasorrú kezére játszik benneteket.

JÁNOS                Ne! Hogyan?

KÔMANÓ           Elveszít az erdőben.

 Apa hangja dörren, visszhangosan.

APA                    János! Mért maradsz le? Nézzünk oda!                                                                     Alvajáró! Megalszik a tej a szádban!

MARGITKA       Apu! Tényleg nagyon fáradt vagyok!

JÁNOS                Manó!

KŐMANÓ           Kerek erdő mélye vár

                            Út onnan ki nem vezet

                            Szívet szorít a homály

                            Ami a fák közé ereszkedett:

                            Felissza és nincs többé

                            Emlékezet.

JÁNOS                Mit tegyek?

KŐMANÓ           Varázsvessző van-e nálad?

JÁNOS                Mi?

KŐMANÓ           Egy akármilyen bot is jó lesz.

JÁNOS                Ez is?

KŐMANÓ           Az is.

JÁNOS                És most?
KŐMANÓ           Lépteidnek nincs nyoma

                            Tán nem jártál itt soha.

                            De szórjad egyre a morzsákat

                            Ne nézz hátra! Tartsd a szádat!

JÁNOS                Jó. Szórom a kenyérmorzsákat. És?

KŐMANÓ           És! Érintsd meg Őket a varázsvessződdel!

JÁNOS                És?

KŐMANÓ           És akkor éjszaka ezek is apró gyémántokká                                                              változnak, és mutatják majd az utat hazafelé.

JÁNOS                Köszönöm, Kőmanó!

KŐMANÓ           Ez volt a második kívánságod. Ejnye, kértelek,                                                hogy ne nézz hátra. Hopp!

11; ERDŐMÉLYE, A TISZTÁS KÖZELÉBEN

 János, Apa, Margitka. (Manó hangja)

 A Kőmanó világa eltűnik. Jánoska éppen az ülepére huppan, ahogy hátranéz, és az egyik lábával elgáncsolja saját magát. Az apa fordul vissza.

APA                    Most elbotlik a saját lábában?!

JÁNOS                Bocsánat, apu.

APA                    És miről motyogsz?

JÁNOS                Nem is...motyogok.

APA                    És a kenyeret? Azt direkt morzsálod?

JÁNOS                Nem, csak...

 Manó barlang -mély hangon.

MANÓ                Tartsd a szádat!

APA                    Tápászkodjál!

 Margitka aprót sikkant.

MARGITKA       Nem Bandi kandúr az ott?

APA                    Hol? Ma reggelre mind a ketten megbolondultatok?

MARGITKA       Nem.

JÁNOS                Mi nem.

APA                    No! Jókedv! Legyen! Csuda szép időnk van!

                            Menetelünk. Rajta!

                            Tövis, gödör, tócsa:

                            Hülye gyerek gondja!

                            Bal-jobb, bal-jobb!

JÁNOS                Mit  csinálunk az Öreg Tölgy tisztáson,                                                                    édesapám?

APA                    Dolgozunk délig, aztán déltől estig.

JÁNOS                És este hazamegyünk?

APA                    Mert hová?

JÁNOS                De ugye nem hagysz ott minket?

APA                    Mit nem kérdezel? Nóta!

 Apa dalol tovább, Jancsi kelletlenül kapcsolódik.

APA/JÁNOS         Tövis, gödör, tócsa

                            Hülye gyerek gondja

                            Tövis tépi, gödör rántja

                            Belétörik a bokája

                            Sár lehúzza, bögöly szúrja

                            Szúnyog falja, kullancs bújja

                            Féreg mássza

                            Varangy ugrik a nyakába.

 Apa rácsap Margitka popsijára, aki megint csak sikkant.

APA                    Szép kisasszony nem sunnyog.

 Margitka is beáll a masírozós nótába.

APA/JÁNOS/MARGITKA

                            Tövis, gödör, tócsa

                            Hülye gyerek gondja

                            Róka rágja, vadkan űzi

                            A jég veri, a nyű nyüvi

                            Fának ága csak ráesik

                            Hogyha törik, kire másra?

 Ezzel a csapat megérkezik az Öreg Tölgyfa tisztására.

12; A TISZTÁSNÁL

János, Margitka, Apa

 Az Öreg Tölgy tövében megtorpannak, felnéznek a koronájára.

MARGITKA       Hű, apu!

APA                    Ugye?

MARGITKA       De hatalmas!

APA                    Nem eléggé ahhoz, hogy egyszer ki ne vágjam.

MARGITKA       Sajnálnám.

APA                    Engem sajnáljál!

MARGITKA       Téged mért?

APA                    Mert két ilyen mihaszna kölyköm van.

JÁNOS                De nem hagysz itt minket büntetésül, ugye?

 Apa csak végigméri a fiát, legyint, sóhajt.

APA                    Nosza, lurkók, munkára.

MARGITKA       De éhes vagyok!

APA                    Ne morzsáltátok volna széjjel a kenyeret.

JÁNOS                Van még egy kicsi.

APA                    De beosszátok ám, mert nincs több.                  

 A gyerekek a tarisznyából enni kezdenek. Az apa leül, a fejszéjét élesítgeti. Közben Margitka teli szájjal.

MARGITKA       És mikor indulunk haza?

APA                    Most érkeztünk.

MARGITKA       Mégis!

APA                     Majd ha végeztem lent a szurdokban.

MARGITKA       Hadd menjünk veled!

APA                    Majd fogok egész nap rettegni, mikor dől rátok                                                        a fa.

MARGITKA       Vigyázok!

APA                    Kivágom azt az öt sudár fenyőt, meg a száradt                                                         patak mellett azt a vénséges kőrist, és itt is vagyok.

MARGITKA       Ne hagyj itt!

APA                    Hiszen süt a nap. És itt van veled János. Ugye,                                                         fiam, te majd megvéded, ha rátámad a húgodra                                                        egy hangya, egy katica, vagy egy tücsök ?

JÁNOS                Én meg.

 Apa feláll, indul.

APA                    Jövök. Dolgozzatok serényen, úgy gyorsabban                                                         iramlik az idő.

JÁNOS                Még nem mondtad, mit kell csinálnunk.

APA                    Nem?

JÁNOS                Nem.

APA                    Akkor...gyűjtsetek rőzsét.

JÁNOS                Rőzsét.

APA                    Nagy halomba. Holnap elkérem a lovat, kedden                                     pedig hazavisszük télire. Aztán pedig, Margitka, keress

                            gombát!

MARGITKA       Száraz minden, nem lesz gomba.

APA                    Akkor szedj anyádnak virágot! Fene azt a                                                                 vásározós formáját néki. 

MARGITKA       Apukám!

APA                    Ejnye! Hát kiáltsatok, ha hiányzok.

 Az Apa kimegy. A gyerekek hosszan néznek utána. Az apa távolodó léptei visszhangossá lesznek. A Nap fénye máris halványul, mintha mindjárt alkonyodni kezdene.

13; A TISZTÁSNÁL

János, Margitka. 

MARGITKA       Jancsi! Ugye még mindig álmodunk?

JÁNOS                Nem hiszem.

MARGITKA       De akkor ez is csak játszási?

JÁNOS                Nem tudom. Beszéltem a Kőmanóval.

                            Apu azért hozott ide minket, hogy elveszejtsen.

MARGITKA       Ne!

JÁNOS                A Manó mondta!

MARGITKA       Ne már! Hiszen innen magunktól is haza                                                                  találunk! Igaz?

JÁNOS                Mint már százszor.

MARGITKA       Akkor csak ijesztgetsz megint, Jancsi! Ugye?

Csend.

Margitka szorongva néz körül.

MARGITKA       Olyan vagy!

Kicsit messziről, ám jól hallhatóan fejszecsapások hallhatóak, amitől Margitka arca rögtön felderül.

MARGITKA       Hallod? Apa már vágja a fát. Az öt sudár fenyőt                                                      délig, a vén kőrist estig...

JÁNOS                A kiszáradt patak partján.

Csend.

Apa fejszecsapásai monotonon, megnyugtatóak.

A gyerekek elpakolják a maradék elemózsiát.

JÁNOS                Lássunk munkához?

MARGITKA       Én szóltam, hogy vasorrúzni nem jó játszási.

JÁNOS                Szóltál.

MARGITKA       Többé nem játsszuk.              

JÁNOS                Nem.

A gyerekek a tisztáson kétfelé indulnak, ki a színről, aztán bejönnek, találkoznak. János rőzsét gyűjt, Margitka csokorba virágot szedeget. Margitka kicsit remegő hangon dúdolgat, odahallgatva apja fejszecsapásaira.

MARGIRKA       Harmat cseppen, boldog óra

                            Ébred az erdő madárszóra.

                            Virág nyílik, kelyhe pattan

                            Püffed a gomba lankadatlan...

 János ér vissza az első köteg rőzsével.

JÁNOS                Jaj, Margitka, minek ennyi randa sárga virág?

MARGITKA       A kankalin nem randa! És anyu nagyon is szereti.

JÁNOS                A vadméhek inkább.

MARGITKA       Tőlük nem félek.

 János másik irányba kimegy. Margitka tovább dúdolgat.

MARGITKA       Nap heve éget egyre jobban

                            A száradó hanga szinte lobban

                            Árnyékért sóhajt fa lombja délben

                            Fonnyadnak a szirmok künn a réten...

 Margitka körülnéz, kissé ijedten.

                            Jancsi!

 János tér vissza, a hátán jókora köteg rőzse.

JÁNOS                Jövök már!

MARGITKA       Hű, mennyit gyűjtöttél!

JÁNOS                Nem is fordulok kétszer.

MARGITKA       Apa megállhatna ebédre.

 Odahallgatnak a monoton csapkodásra.

JÁNOS                Úgyse jön, amíg azt az öt sudár fenyőt ki nem                                                          csapta.

MARGITKA       Hogy aztán mind az öt magát gyantába sirassa...

JÁNOS                És ez a sok bakfű minek a bokrétádba?

MARGITKA       A bakfű sebet gyógyít.

JÁNOS                Keresnél végre valami szép virágot.         

MARGITKA       Te fiú vagy, te ebbe nem szólsz bele.

 Jancsi vigyorogva megy ki a tisztásról, harmadik irányba.

 Margitka megint dúdolgat.

MARGITKA       Vadász hág a lesre, vad nem moccan.

                            Nagyot nyög az alkony, gyötrő gond van

                            Sűrű bokorból vadkan ugrik

                            Moccan a vadász, kinek a vére hull itt?

 Margitka fáradtan ül le a Nagy Tölgy tövébe, a bokrétába szedett virág szétbomlik, az ölébe szóródik. János tér vissza a harmadik köteg rőzsével, ledobja a kupacra.

MARGITKA       Nézd! Már nyílnak az estikék. Olyan a színük,                                                mint az égnek.

 János felnéz az égre.

JÁNOS                Vihar készül. Nem érzed?

MARGITKA       Nem...nagyon.

 János is fáradt, lezöttyen a húga mellé.

Csend.

A fejszecsapások még mindig monotonon.

MARGITKA       Ne kiáltsunk neki?

JÁNOS                Majd megint dühös lesz.

MARGITKA       Szomjas is vagyok.

JÁNOS                Én is.

 Csend.

Egy szélroham söpör végig a tisztáson, a fák felnyögnek.

MARGITKA       Anyu vajon vesz vásárfiát nekünk?

JÁNOS                Szerintem...

MARGITKA       A Ráró pónit?

JÁNOS                Ábrándozz csak...

 Újabb szélroham söpör végig a tisztáson. A fák megint felnyögnek.

Még nagyobb csend.

JÁNOS                Mindjárt itt a vihar!

MARGITKA       Apu?

JÁNOS                Ő is tudja.

MARGITKA       De szóljunk neki!

JÁNOS                Ne.

MARGITKA       Majd én kiáltok!

 Margitka felpattan, a tisztás széléhez siet, kiáltozik.

MARGITKA       Apu! Apu! Itt a vihar, apu!

 Semmi. A fejsze monotonon csattog tovább.

MARGITKA       Menjünk oda!

JÁNOS                Attól biztos megharagszik!

MARGITKA       De hátha nem is hallotta! Menjünk közelebb!

JÁNOS                Nem bánom.

 A gyerekek kézen

fogva mennek be az erdőbe, az apjuk után kiáltozva.

MARGITKA/JÁNOS

                            Apu! Apu! Apu!

14; A TISZTÁSNÁL

 A Kórus.

  Nagy, súlyos a csend.

 A fejszecsapások visszhangossá lesznek.

ELSŐ                            Hallod? Az apjuknak ott kéne lenni...

MÁSODIK          De nincs ott.

ELSŐ                            Amaz öt sudár fenyő, meg a vén kőris...

MÁSODIK          Csak hallgatag áll.

ELSŐ                            Vitorla csattan úgy a változó szélben...

MÁSODIK          Ahogy a fejsze a fa törzsében.

ELSÓ                            Az apjuk ingje a kőris egy ágán...

MÁSODIK          Az duzzad és ernyed egyre árván.

ELSŐ                            Az apjuknak kéne ott lenni.

MÁSODIK          De nincs ott.

ELSŐ                            Gonosz varázstól nyög a szurdok..

MÁSODIK          Fuss, rohanj, menekülj

                            A Vasorrú szele zúg itt!

ELSŐ                   Hoj, hoj, hoj!

15; A TISZTÁSNÁL

Margitka, János. Kőmanó.

 A Kórus hangjai alatt a tisztásra rázuhan az éjszaka.

Margitka és János támolyognak vissza. Az Öreg Tölgy alatt árván megállnak. Margitka pityereg. A szél kitör a szurdokból, vihar közeledik.

JÁNOS                Ne bőgj már!

MARGITKA       De itt hagyott!

JÁNOS                Hazamegyünk nélküle.

MARGITKA       Becsapott!

JÁNOS                Gyere!

MARGITKA       Sötét van!

JÁNOS                Nem baj.

MARGITKA       Elkap a Vasorrú!

JÁNOS                Nincs is Vasorrú.

 A vihar közeledik.

MARGITKA       Elkap és megesz!

JÁNOS                Nem esz meg. Gyere!

MARGITKA       Merre?

 János elindul, elbizonytalanodik.

Körülnéz. Aztán felderül. Az elszórt kenyérmorzsák halványan világítani kezdenek, mutatják az ösvényt, be az erdőbe.

JÁNOS                Margitka! Odanéz! A  kenyérmorzsa gyémántok                                              csillognak!

 János kézen fogja a húgát, indulnak be az erdőbe.

Egy éji madár kiált rájuk hangosan, dühösen: Hoj-hoj-hoj!

 Margitka felvisít, visszarohan a tisztásra, megöleli az Öreg Tölgyet.

JÁNOS                Margitka! Csak egy éji madár volt.

MARGITKA       A Vasorrú!

 Mennydörgés. A vihar félelmesen közeledik, a szél egyre ijesztőbb kacagást-jajszót hajszol maga előtt.

JÁNOS                Gyere! Nem hallod? A nyakunkon a vihar!

MARGITKA       Nem megyek! Nem játszok!

JÁNOS                De bőrig ázunk!  Nem maradhatunk itt éjszaka.

MARGITKA       Úgyis mindjárt felébredek.

 János nem képes lefejteni Margitka karját a fa törzséről. Sóhajt, leül.

JÁNOS                Na jó. Pihenjünk. Amíg...megnyugszol egy                                                       kicsit.

 János előveszi a zsebéből a Kőmanót. Az felfénylik.

KŐMANÓ          Tanács kéne megint, mi?

JÁNOS                Igen.

KŐMANÓ           Vagy kívánság?

 Margitka maszatos képpel néz le Jánosra és Kőmanóra.

JÁNOS                Csak mondj valami bátorítót Margitkának, hogy képes                                   legyen hazafutni velem!

KŐMANÓ           Szóval bátorságot kívánsz a húgodnak?

JÁNOS                Igen.

KŐMANÓ           Rendben. De ez a harmadik kívánságod.

JÁNOS                Ezt tedd meg barátságból!

KŐMANÓ           Az sajnos nem megy.

JÁNOS                Mért nem?

KŐMANÓ           Mert nem vagy a barátom.

JÁNOS                Pedig azt hittem.

KŐMANÓ           Viszont felettébb bosszantana, ha a Vasorrú

                            az örömét lelné bennetek.

MARGITKA       Jánoska  most mondta, hogy nincs is Vasorrú!

KŐMANÓ           Nincs? Akkor jó. Akkor nem is lesz itt a vihar                                       szárnyán egy percen belül. Ti meg mintha csak                                        rá várnátok...

JÁNOS                Hát jön?!

KŐMANÓ           Már le is szállt ő- förmedvénysége.

JÁNOS                Margitka! Bújjunk el gyorsan!

MARGITKA       Hová?

 A Kőmanó árnyalakja libben el az Öreg Tölgy mögül.

A karját kitárja,a két gyereket a köpönyege mögé rejti.

Közben barlang- mély hangon.

KÔMANÓ           Nagy Tölgy lombja túl magos:

                            Megteszi az odva most.

                           

16; A TISZTÁSNÁL

 Vasorrú, Kőmanó, János, Margitka

 Újabb mennydörgés után teljes lesz a tisztáson a sötétség.

A Vasorrú caplat be, zöldes derengést sugárzik magából.

Kesenyt most mankónak használja. Sántít.

VASORRÚ           Jövök már, jövök, drága husikáim. Nem kell tovább

áznotok, fáznotok, reszketnetek...                                
 Rettegnetek ettől a kis égzengéstől.

Jaj, a bokám! Keseny! Ez is miattad van!

 A Vasorrú gyűlölködve nézi a seprűjét, aztán csak rá támaszkodik, amikor újra elindul.

                            Jön ám Vasorrú tündér néni. Megment ettől a                                                           szörnyű éjszakától. Mert én vagyok ám a ti igazi                                                       anyukátok...

 Égzengés.

                            Ó, de mocsadék éhes vagyok!

 Lép még néhányat, ezzel a tisztás közepéig jut. Körülnéz.

                            Ez itt az Öreg Tölgy tisztás, nem? De.

Ide beszéltem meg azzal a bárgyú, iszákos            
favágóval, hogy...

                            No! Zsenge kis ember- hajtásaim?

Hun vagytok?                       

Csak nem bújtatok el Vasorrú néni elöl? Jaj,                        
 hogy mindig azon a játszásin jár az eszetek!

Na!                     

Viharlik! Nem alkalmas az idő.

Gyertek!                                

Gyeeertek elő! Megyünk haza a jó melegbe.            
Mézeskalács házikót vettem nektek a vásárban!                      
Azzal lakatlak! Tejben fürösztelek! Aztán foszlós            
kalácsot sütök, annyit ehettek belőle, hogy                  
pukkadásig! Hízzatok csak! Jó zsírosra! Úgy                       
szeretem. Ráró póni! Lyukas zokni. Nyüvek- ette             
ebadta élveteg nem koronáz!

Égzengés.

                            Szétrohad a belem! Úgy hiányoztok!

Hun vagytok! Gyertek már elő!

Fogy ám a türelmem!

A Vasorrú vár, semmi nem moccan.

                            Keseny! Érzed a szagukat?

A seprű horkant.

                            Az ösvény! Csillog! Mi? Micsoda? Ki köpött a                                      evesembe?! Ki segíti ezeket?!

                            Hogy a rosseb egyen meg! Akárki vagy, ezért                                          téged is megnyuvasztalak! Gyerünk utánuk!

Néhány lépést rohan, aztán sziszegve megáll.

                            A bokám! Keseny! Paripám! Le ne merj megint                                               dobni!

A Vasorrú a lába közé kapja a seprűt.

Égzengés.

Teljes sötét.

A boszorkány távolodó rikácsolása.

                            Gyorsan! Lassabban! Keseny! A fát! A fát!                                                     Kerüld már ki azt a...

 Tompa csattanás, éles, szaggatott visítás, aztán.

                            Keseny!

17; A TISZTÁSON

 Margitka, János, Kőmanó. Kórus.

A Kőmanó árnyalakja szétlebbenti köpenyét. János és Margitka reszketve kucorodnak.

KŐMANÓ           Futás!

JÁNOS                Hová?

KŐMANÓ           Hát haza.

JÁNOS                Igen!

 János felrángatja Margitkát.

JÁNOS                Margitka! Gyere! Futás!

MARGITKA       Merre haza?

JÁNOS                Arra!

 János rángatja a húgát a világító ösvény felé. Margitka két lábát megvetve csimpaszkodik Jánosba.

MARGITKA       De a Vasorrú is arra van!

 János megdermed.

JÁNOS                Kőmanó! A Vasorrú is arra ment?

KÔMANÓ           Arra.

JÁNOS                Akkor hogy fussunk haza?

MARGITKA       Kívánjuk azt!

JÁNOS                Mit?

MARGITKA       Amit eddig.

JÁNOS                Kőmanó?

KŐMANÓ           Hogy még mindig csak alusztok?

JÁNOS                Azt!

KŐMANÓ           Hogy ez a nap se volt egyéb, csak álom?

MARGITKA       Azt!

KŐMANÓ           Hogy nincs Vasorrú se, és nem vagyok én se?

JÁNOS/MARGITKA

                            Azt, azt, azt!

KŐMANÓ           Akkor tegyél le, és kuporodjatok fölém.

 János leteszi a kavicsot a földre. Margitka is a kavicshoz kuporodik.

A Kőmanó árnyalakja ismét föléjük lebben, ismét a köpönyege mögé rejti őket. Sötét.

KÓRUS               Hoj, hoj, hoj!

 Amikor kissé világosodik, a tisztás üres.

Csak a kavics fénylik fel holdfénnyel, aztán az is kialszik.

A Vasorrú átható visítása csap le.

Csend.

Sötét.

                            MÁSODIK FELVONÁS

1; HÁTUL, A KEMENCÉNÉL

János, Margitka, Anya.

 Reggel van. János és Margitka a kemencénél "játszanak". János egy ketrec mögött guggol, kezében szurka-bot. A ketrecben lévő kandúrt fürkészi. Margitka János mellett áll. János megpiszkálja a rab macskát. Felháborodott nyávogás.

MARGITKA       Ne bántsd már!

JÁNOS                Kém! Áruló!

MARGITKA       Csak egy szegény, elvarázsolt herceg.

JÁNOS                Gonosz, hálátlan dög.

 János megszurkálja a kandúrt. A macska fúj, hánykolódik.

MARGITKA       A Vasorrú változtatta macskává. Ki kéne az                                           átok alól szabadítanunk.

JÁNOS                Ezt?

MARGITKA       Nem tehet mást. Engedelmeskednie kell a                                                         Vasorrúnak. Szegény cicus!

 Margitka mély szánalommal nyúl a ketrecbe, ám rögtön ki is kapja a kezét.

MARGITKA       Jaj!

JÁNOS                Látod? Megkarmolt. Nesze, te dög! Ezért most                                       külön meglakolsz!

 János kegyetlenül megszurkálja a kandúrt, aki fúj, hánykolódik kínjában.

MARGITKA       Ne! Jancsi! Ne kínozd! Megszúrtad a szemét!

JÁNOS                Úgy kell neki.

MARGITKA       Engedd el!

JÁNOS                Soha! És nem tetszik, hogy az ellenségünkkel ilyen                                 lágyszívű vagy.

MARGITKA       De Bandi nem ellenség, hanem...

JÁNOS                Menj innen, ha nem bírod látni!

MARGITKA       Nem.

JÁNOS                Mire készül a Vasorrú! Mondd meg! Ne                                                 kérdezzem még egyszer! Mire készül? Mire?!

                            Nesze, nesze, nesze!

 Anya közeledik.

ANYA                 Gyerekek! Reggeli!

 János feláll, a ketrec elé áll. Anya belép. Egy kicsit sántít.

                            Csuda, hogy ti milyen korán tudtok kelni, ha                                         játékról...

MARGITKA       Anyu! Te...sántítasz?

ANYA                 Hogy? Ó! Tegnap rosszul léptem, a vásárból                                          hazafelé jövet. Egy kicsit kificamítottam a                                                         bokámat, de...

MARGITKA       Te vásárban voltál tegnap?

 Anya elképed a kérésen.

ANYA                 Persze. Nem emlékszel, csimotám? Hiszen                                                       vettem nektek mézeskalács házat! És ma, ha jók                                               lesztek, egy csomó kalácsot sütünk, és...

MARGITKA       Anyu! Te vagy az?

 Anya még inkább elképed.

ANYA                 Hogy...mit kérdeztél?

JÁNOS                És akkor volt tegnap?

ANYA                 Tegnap?

JÁNOS                Tegnap.

 Anya csak bámulja a gyerekeit, aztán kifakad.

ANYA                 Ejnye! Hiszen ti a bolondját járatjátok velem!

MARGITKA       Anyu! Nem!

ANYA                 Egy-kettő, befelé reggelizni!

 A gyerekek mozdulnak. A macska a ketrecben hánykolódni, nyávogni kezd. Anya visszafordul.

ANYA                 Ez...ez meg mi? A macska? A ketrecben?!

                            Hogy került oda?! Jancsi!

JÁNOS                Kém! Áruló!

ANYA                 Gonosz kölyök! Engeded ki rögtön?

JÁNOS                Nem!

ANYA                 A szobátokba! Nincs reggeli!

 János és Margitka kioldalognak.

Anya a ketrechez siet, lehajol, hogy kiengedje a macskát.

ANYA                 Jaj, szegénykém! Jancsi! Micsoda kegyetlenség!                                               A szeme! Bandi, ne haragudj rá!

 A macska  fúj, ahogy Anya kinyitja a ketrec ajtaját.

                            No, gyere ki! Én nem bántalak.

                            Jó, majd kijössz. Aztán gyere majd vissza!

 Anya otthagyja a ketrecet, megy a gyerekek után.

Amikor magára marad, a kandúr szinte szétrobbantja magáról a ketrecet, rohan körbe-körbe, tombol.

KANDÚR            Átkozott légy, rohadj meg!

                            Száradna le a kezed!

                            Pofád szántsa tíz karom,

                            A szemed kikaparom!

                            Legyél egér, azt kívánom!

                            Ó, mint játszanék veled!

                            Jöjj el, idő, jöjj, akarom!

                            Leslek, hívlak, jó alkalom.

                            János! Te mocsok! Ne feledd:

                            Még szétcsócsálom a beled!

2; A GYEREKEK KUCKÓJA

János, Margitka, Kőmanó. Anya. (A Vasorrú hangja)

  A gyerekek szobafogságban. Suttognak.

MARGITKA       Jancsi!

JÁNOS                Mi van?

MARGITKA       Anya nem anya?

JÁNOS                Nem tudom.

MARGITKA       És tegnap volt nap?

JÁNOS                Azt se tudom.

MARGITKA       Mért nem tudod?

JÁNOS                Hagyjál már!

MARGITKA       De ma hétfő van...Ugye?

JÁNOS                Olyasmi.

MARGITKA       Akkor hová lett a vasárnap?

JÁNOS                Margitka, ne gyötörj!

 Csend.

MARGITKA       Jancsi!

JÁNOS                Tessék?

MARGITKA       Haragszol rám?

JÁNOS                Nem.

MARGITKA       Lehet, hogy...?

JÁNOS                Mit?

MARGITKA       Hogy még a ma sincs. Hogy még mindig csak                                         alszunk. Az lehet, ugye?

JÁNOS                Azt se tudom.

 Csend.

MARGITKA       Különben én előre szóltam, hogy a kandúrt                                                      nem lenne szabadna bántani.

JÁNOS                Hanem?

MARGITKA       És a legelején szóltam azt is, hogy a Vasorrú nem jó                               játszási.

JÁNOS                Anyában van a boszorkány! És ez nem játszási,                                              nem érted?

MARGITKA       Nem! Nem akarom!

JÁNOS                És ki se jön többé anyából, amíg bennünket...

                            Meg nem esz!

MARGITKA       Nem.

JÁNOS                Sántít. Mézeskalácsot hozott. Kiengedte a                                                        macskát. Ellopta a vasárnapot!

MARGITKA       Nem.

JÁNOS                Valahogy...ki kell csalnunk belőle.

MARGITKA       Anyából a Vasorrút? Hogyan?

JÁNOS                Honnan tudjam? De úgy biztosan nem lehet, ha                                               csak itt kuksolunk a kuckónkban, és várjuk, hogy...

MARGITKA       Itt nem bánthat.

JÁNOS                Mért ne?

MARGITKA       Mert itt nem ér! Mert mi itt lakunk!

JÁNOS                De buta vagy. Anya is itt lakik.

MARGITKA       De anya nem esz meg!

JÁNOS                A Vasorrú esz meg anyába bújva!

MARGITKA       Nem.

 Csend.

JÁNOS                Jó. Akkor...akkor most kiszökök az ablakon.                                         Elfutok a Nagy Tölgyhöz. Talán még ott van                                           Kőmanó, a tisztás közepén.

MARGITKA       És ha a Vasorrú is ott van?

JÁNOS                Nem érted, hogy ő anyában van?

 Csend.

JÁNOS                Ha szépen kérem...a Kőmanó biztos tudja, mit                                        kell ilyenkor csinálni. Ő majd kitalál valamit.

 A Kőmanó szólal meg, noha most megint nem látni.

KŐMANÓ           Jól van. Szépen kérted.

 A gyerekek felkapják a fejüket, néznek körül.

MARGITKA       Manó? Manócska! Itt vagy?

KŐMANÓ           Itt.

JÁNOS                De hol?

 Kőmanó vihog.

KŐMANÓ           Hát...ahol szoktam: itt, meg itt, meg itt...

MARGITKA       De hol itt?!

 A Kőmanó holdfényében felizzik. Most az ablakpárkányon lesz látható.

János érte rohan, felkapja, az arcához szorítja.

JÁNOS                Manó! Barátom!

KŐMANÓ           No, no, no...

MARGITKA       De hogy jöttél vissza?

KŐMANÓ           Álomlábon?

MARGITKA       Nincs is lábad.

KŐMANÓ           Sebaj: álmom viszont van.

 Kőmanó fénye kihuny.

Kicsapódik a kuckó ajtaja. Anya néz be szigorúan. Tálcán egy csuprot hoz, hozzá kenyeret. Leteszi az asztalra.

ANYA                 Az ebédetek.

 Anya végigméri őket, Margitkát látva a tekintete ellágyul.

ANYA                 Csimotám. Te nem kínoztad azt a szegény                                                       kandúrt. Te ebéd után kimehetsz játszani.

MARGITKA       Én...én ne...Nem. Így nincs kedvem, anyu.

ANYA                 Ahogy akarod.

 Anya kimegy, becsukja maga mögött az ajtót.

Csend.

A Kőmanó felfénylik.

KŐMANÓ           Szóval így állunk.

JÁNOS                Tudsz segíteni?

KŐMANÓ           Talán.

MARGITKA       Szerinted megehet a saját kuckónkban a Vasorrú?

KŐMANÓ           Miért ne?

JÁNOS                Na látod, Margitka.

MARGITKA       Akkor...végünk van.

JÁNOS                Mit tegyünk, Manó?

KŐMANÓ           A legjobb védekezés a támadás, azt szokták                                            mondani...

JÁNOS                Támadás?

MARGITKA       Nem nagyon értem.

KŐMANÓ           Győzd le a boszorkányt, ha nem akarod, hogy ő                                              győzzön le téged, hihi...Mert az biztos, hogy                                            ő-fertelmessége ma éjszaka újra próbálkozni fog.

                            Jaj, a puttyantós kecskebogyóját neki!                                                    Másodszor már aligha hibázza el.

JÁNOS                De hogy győzzük le?

KŐMANÓ           Csaljátok kelepcébe!

JÁNOS                Anyát?

KŐMANÓ           Azzal nem mennél sokra. Benne a Vasorrút.

JÁNOS                És őt hogyan?

KŐMANÓ           Kapd el neki a viszketésit. Hihihi!

JÁNOS                A mit?

MARGITKA       Csiklandozzuk meg?

KŐMANÓ           Nem egészen.

JÁNOS                Mit kell tennünk?

KŐMANÓ           Á, kár elárulnom. Túl nagy bátorságra lenne                                          ahhoz szükségetek. Nyugodjatok bele, végetek.                                       Végül is, amikor már eszeget belőletek, az már                                                nem nektek fog fájni...

MARGITKA       Hanem kinek?

MANÓ                Aki szeret titeket.

JÁNOS                Minket senki se szeret.

MARGITKA       De! Anyu! Amikor nem boszorkány. Meg kell                                        mentenünk őt is!

JÁNOS                Kőmanó! Ígérem, bátor leszek.

KŐMANÓ           Igen?

MARGITKA       Mert anyu miatt is.

KŐMANÓ           Hát jó. Figyeljetek. Éjszaka, éjfélkor ezt                                                  fogjátok hallani:

  A Vasorrú hangján folytatja. Ráolvasása közben teljes sötét lesz.

                            E szombat éjen

                            Fekete gyertya égjen!

                            Fekete gyertya fekete lángja

                            Fekete árnyak örvénylő tánca

                            Fog körbe, elragad, fojt

                            Húz le sötétlő magába!

A Vasorrú sikoltása, ami éles vihogásba hajlik: hij, hij, hij!

Az utolsó "hij" után lassan világosodik.

Az asztalnál a Kőmanó árnyalakja ül.

A gyerekek az ágyban, a dunyha alatt vacognak.

A Kőmanó elvigyorodik.

                            Nohát, amikor ezt halljátok a konyhából, akkor                                              nem szabad félnetek. Sikerül majd, János?

 János feje bukkan elő.

JÁNOS                Nem...Igen!

KŐMANÓ           Biztos?

JÁNOS                Nemigen. De...megpróbálom.

 Margitka sírósan a dunyha alól.

MARGITKA       Hiszen ma hétfő van! Nem?

KŐMANÓ           Nem. Még mindig szombat este van. Apátok                                           csak az imént dörrent rátok, hogy ne                                                               viháncoljatok, hanem aludjatok.

 Most ment ki az udvarra, hogy megnézze az apró jószágot.          Most veszi elő a fészerben az odarejtett                                pálinkáját.

 Most húzza meg.

És erről most jut az abba a bódult eszébe, hogy mennyire nyomorult az élet.

 János pattan ki az ágyból harciasan.

JÁNOS                És akkor mindjárt megveri anyut?!

KŐMANÓ           Talán most nem úgy lesz.

MARGITKA       Hanem hogy?

KŐMANÓ           Figyeljetek! Anyátok förtelmes teát főz mára,az                                               őt megszálló Vasorrú sugallatára.

                            Gyerekzsírba beléndeket, veszett kutya szőrét                                        szórja. Rottyant hozzá: gyíknak nyálát, mák                                           gubóját, mandragórát, mérges varangy                                                         vartyogását.

                            Annak a löttynek szörnyű gonosz lesz az ereje!                                       Ha azt megissza, anyátokban a Vasorrú                                                        mindörökké bent marad, míg csak a testét el nem                                             unja, s mint elrongyolt ruhát le nem veti, tűzbe nem dobja...

                            Amíg ezt teszi, keressetek indokot!

A konyhában mögötte lapuljatok! Ne hagyjátok,                           hogy a teát megigya. Vigyázzatok!

MARGIKTA       De mit tegyünk?

JÁNOS                Hogy ne hagyjuk?

KŐMANÓ           Azt...nektek kell kitalálni.

JÁNOS                Véletlenül borítsuk fel a kannát?

MARGITKA       Öntsük ki.

KŐMANÓ           Főz magának újat.

JÁNOS                Akkor...?

KŐMANÓ           Várjátok meg, amíg kimegy, hogy a kandúrt                                           megkeresse. Akkor pattanjatok! Annak a                                                          kenyérnek beléből a teába morzsoljatok, amit                                        holnap reggel majd adni fog. Hogy ne éhezzetek                                               az úton az apátok mögött, a Öreg Tölgy                                                  tisztásához vezető ösvényt követve.

JÁNOS                Tehát kezdődik elölről az egész?

KŐMANÓ           Bizony.

MARGITKA       Jaj, ne!

KŐMANÓ           Ám ha ügyesek lesztek…

JÁNOS                Akkor?

KŐMANÓ           Ha morzsát szórtok a teába, megváltozik ama lötty                               varázs-hatása.

MARGITKA       Mi történik akkor, Manó?

KŐMANÓ           Feljő a Hold.

JÁNOS                És?

KŐMANÓ           Fordul a varázslat. A Vasorrú         anyátokból sikoltva távozik, gonosz boszorkányból egy fehér madárrá változik.

MARGITKA       És ha nem sikerül?

KŐMANÓ           Akkor apátok a fészer mögött reggel a                                                    részegségéből arra ébred, hogy asszonya az éjjel                                              megtébolyult. Levágta és befalta a két szép                                                      gyerekecskéket. Hihihi!

 Kintről éles rikoltás csap le rájuk.

Aztán: hoj, hoj, hoj!

                            Hoppá! Kezdődik.

 A kuckóra reccsenve zuhan rá a sötétség.

3; A KONYHÁBAN

A Kórus hangja.  Anya, János, Margitka.

 A sötétség lassan enged fel.

Közben a Kórus.

KÓRUS               Fekete gyertya fekete lángja

                            Árnyéka sincs már,

Csak a vágya

                            Hogy űzetve fusson,

                            Hogy a rémtől

Bújva bújjon

                            De nem menekülhet,

Mert utoléri

                            A fekete gyertya fekete fénye

                            Fekete árnyak

Örvénylő réme

                            Körbefog, lehúz, fojt

                            Ölel be magába

                            Árnyéka sincs már,

                            Vágya sincs már.

                            Várja szörnyű halála.

                            Fekete gyertya fekete lángja...

                            Hoj, hoj, hoj.

 A konyhában Anya csakugyan teát főz.

Mögötte a két gyerek kucorog rémülten.

Anya kedves, fáradt. Igazából kifelé figyel.

JÁNOS                Mit főzöl...?

ANYA                 Hogy?

JÁNOS                Abban a kannában, anyu?

ANYA                 Ja! Gyógyteát, kisfiam.

JÁNOS                Kinek?

ANYA                 Most...magamnak.

MARGITKA       Mert...beteg vagy, anyu?

ANYA                 Á, csak a gyomrom...azt, hiszem. De talán csak                                               nyugtalan vagyok.                 

        

 Anya fáradtan elmosolyodik.

ANYA                 Nem ártana végre egy jót aludni! Igaz? Tényleg,                                              éjféltájban ti mért nem vagytok már az ágyban?

JÁNOS                Még...mi se vagyunk álmosak.

ANYA                 Hát jó. Bár...apátok megint dühös lesz...

                            Mindegy. Ő úgyis folyton csak...

 Csend, aztán.

MARGITKA       Mák van benne?

ANYA                 Hogy, Csimotám?

MARGITKA       A teádban.

ANYA                 Ja! Igen, a gubója altatónak.

MARGITKA       És veszett kutya szőre?

 Anya felnevet. Amíg "cseveg", készíti is a főzetet.

ANYA                 Inkább csak kutyabenge.

JÁNOS                Mandragóra?

ANYA                 Honnan vennék olyan emberkét? De ez itt a                                            macskagyökér gumója. Aztán kakukkfű,                                                 citromfű, csalánlevél. Felforralom, lefedem,                                         hűlni hagyom, kész.

MARGITKA       Hallod, Jancsi? Nem Bandi kandúr nyávog?

JÁNOS                Bandi?

 Anya egy kicsit elkomorul.

ANYA                 Ő ugyan hét határnak futott miattad, fiam.                                                      Kötve hiszem, hogy egyáltalán visszajön.

JÁNOS                Úgy kell neki! Áruló!

ANYA                 Te! El ne kezd ezt a bolondságot megint!

JÁNOS                És gyerekzsírt!

ANYA                 Hogyan?

JÁNOS                Tettél a teádba?

ANYA                 Ha nem hagyod abba, most azonnal mész a                                                     szobádba!

MARGITKA       Bocsánat, anyu.

ANYA                 Jánosnak mondtam.

JÁNOS                Bocsánat!

 Anya csak legyint. Pakolni kezdi az elmosogatott edényeket.

Csend.

JÁNOS                Szóval...nem mész ki a macskához?

ANYA                 Mit?

MARGITKA       Én tényleg hallottam, hogy nyávog!

 Anya az ajtóhoz megy, kihallgatózik.

 Csend.

 Csak az esti erdő neszei. Anya megrázza a fejét.

ANYA                 Azt nem értem, hová tűnt ennyi ideig apátok.

JÁNOS                A fészer mögött hortyog.

ANYA                 Mit csinál?
JÁNOS                Bepálinkázott.

ANYA                 Honnan tudod?

JÁNOS                Nem tudom.

ANYA                 Akkor mért mondasz ilyet!? Jancsi!                                                                 Nagyon...furcsa vagy ma egész nap, hallod?

 Anya fürkészi a fiát, aztán Margitkát, akik tekintetét kerülve néznek maguk elé. Anya sóhajt.

ANYA                 Na jó. Utána nézek.

 Anya kimegy az udvarba.

 A gyerekek várnak kicsit, aztán János az ajtóhoz megy, kiles.

Súgva.

JÁNOS                Gyorsan! A kenyeret!

MARGITKA       Pisilnem kell!

 János a kenyérért fut, a beléből kitép egy darabot, rohan a teához.

Felemeli a kanna fedelét, a teába pottyantja a kenyér belét.

Margitka elpityeredik.

JÁNOS                Kész!

MARGITKA       Egy kicsit...bepisiltem.

János rábámul a húgára, kicsit hisztérikusan felvihog, ám rögtön utána megöleli Margitkát.

JÁNOS                Megmenekültünk! Hallod?

MARGITKA       Hallom.

JÁNOS                A Vasorrúnak vége! Mindjárt fehér madárrá                                          változik.

MARGITKA       És akkor felébredhetünk, és  vasárnap reggel lesz?

JÁNOS                Igen.

MARGITKA       És a fehér madár már nem tud visszamászni                                           anyuba?

JÁNOS                Azt...nem tudom. Itt vagy, Manó? Tud?

4; MÁSVILÁG

Manó. János és Margitka hangja.

Sötét lesz újra.

Csak a Kőmanó árnyalakja látszik  a Hold fényében.

A gyerekek hangja távoli, visszhangos.

KŐMANÓ           Úgy visszamászik az, akár a sicc!

JÁNOS                De...akkor mire volt jó ez az egész?!

KŐMANÓ           Hihihi! Ez így még semmire.

JÁNOS                Akkor meg...ne vihogj!

KŐMANÓ           Mért ne, ha jó kedvem van?

JÁNOS                És mitől van jó kedved?

KŐMANÓ          Hát...csak.

MARGITKA       Olyan vagy!

KŐMANÓ           Olyan milyen?

MARGITKA       Olyan!

KŐMANÓ           Na jó. Ha olyan milyen olyan vagyok, akkor                                           akár el is mehetek.

JÁNOS                Ne! Segíts még! Kérlek.

KŐMANÓ           Meg kellene még tennetek valamit.

JÁNOS                Mit?

KŐMANÓ           Á, ahhoz már aligha vagytok tényleg bátrak.

JÁNOS                Csak mondjad!

MARGITKA       Kérlek!

 A Manó belegondol. Lassú táncba kezd.

KŐMANÓ           Gyémánt, kavics, kenyérmorzsa

                            Hallgass a jó Kőmanóra!

                            Ki minden kincsek titkos őre

                            Legjobb tréfák víg vivőre.

                            Kiálts éljent rám: a dicsőre!

                            Éljek? Éljek. Éljen! Éljen!

                            Hé! Halljam! Jancsi! Margit!

JÁNOS                Éljél!

MARGITKA       Éljen!

KŐMANÓ           Jó. Elég. Tehát, János, most figyelj!

                            Csald a fehér madarat

                            Mint vérszag nyomán csörtető vadat

                            Az Öreg Tölgy tisztására

                            Az Öreg Tölgy szent árnyékába!

                            Ahová a csalfa Telihold

                            Nem lőheti varázsnyilát

                            A madár fehér tollára.

                            Ott megfoghatod!

                            És ha megfogtad

                            Zárd biztos kalitkába legott!

                            Különben kitépi magát kezedből

                            És visszaszáll hozzátok a házba

                            Visszabújik szegény anyádba.

                            Érted?

JÁNOS                Értem.

MARGITKA       De én nem értem!

KŐMANÓ           Ejnye már! Csenjétek el azt a vekni kenyeret,                                          aztán uzsgyi a tisztásra!

De úgy ám, hogy közben az ösvényre morzsát megint szórjatok! A fehér madár követni fog. Nem térhet le az útról. Ti pedig a macskakín-ketreccel várjátok ott.

5; ÚTBAN A TISZTÁS FELÉ. ÉJSZAKA.

János, Margitka. A Kórus hangja.

 A sötét erdő éjszakai neszei.

János és Margitka lépdelnek óvatosan.

János  a kenyérből morzsákat tép, hátrafelé halad, hogy leszórja azokat az ösvényre.

Margitka cipeli a ketrecet.

Egy kuvik követi őket fáról fára, ágról ágra.

A gyerekek suttogva beszélnek.

MARGITKA       Vigyázz, Jancsi, nehogy megint eless!

JÁNOS                Hátul még mindig nincs szemem.

 János mindjárt el is botlik, a fenekére huppan, felnyög.

JÁNOS                De most már biztos, hogy növesztek.

MARGITKA       Én szóltam.

JÁNOS                Én is.

 János feltápászkodik, mennek tovább.

MARGITKA       Szerinted elég erős ez a ketrec?

JÁNOS                A kandúr se tudott kitörni rajta.

MARGITKA       És ha az a madár erősebb?

JÁNOS                Mért lenne?
MARGITKA       Hát mert a Vasorrú.

JÁNOS                Margitka! Nem elég nekünk ez a kuvik, aki                                                      követ minket?

MARGITKA       De. De mért követ minket ez a kuvik?

JÁNOS                Kérdezd meg tőle. Jaj!

 Jánoska újra a fenekére huppan.

Ebben a pillanatban iszonyatos sikoly hallatszik messziről.

A gyerekek dermedten.

JÁNOS                Ez...?

MARGITKA       Anyú!

JÁNOS                Megitta a teát!

MARGITKA       Fussunk!

JÁNOS                Várj! Úgy nem tudok morzsálni!

MARGITKA       De jön a madár!

JÁNOS                Akkor segíts! Te is szórjad!

 Most már ketten, hátrafelé rohanvást szórják a morzsákat, a ketrec nagyon útban van. A kuvik utolsót szól, elrepül. A fák árnyékai recsegve-ropogva hajladozni kezdenek.

KÓRUS               Retteg az erdő,

Vad iramlik

                            Megtorpan,

Zihál

                            Szagot keres,

Körbesandít

                            Sehol sincs a rémség

                            És mindenütt ott van!

                            Vad iramlik

Ismét

                            És megtorpan nyomban.

                            Hoj, hoj, hoj!

JÁNOS                Siess, Margit!

 János és Margitka kihátrálnak.

Megint az az átható, reszketeg sikoly hallatszik.

Sötét.

KÓRUS               Megtorpan nyomban

                            Jaj, a rém hol van?!

                            Előtted!

Mögötted!

                            Fölötted!

Körötted!

                            Alattad!

 Közötted!

                            Kínjában táncol a vad,

                            Iramlik tovább

                            A szíve robban

                            A tüdeje lángol.

                            Aki él futna

                            A halál táncol.

                            Hoj, hoj, hoj!

6; A TISZTÁSON

Margitka, Jánoska, a Fehér Madár. Manó. Kórus.

 Margitka és Jánoska az Öreg Tölgy tövében zihálnak.

A ketrec a tisztás közepén fürdik a Telihold fényében.

JÁNOS                Végre!

MARGITKA       Fel... akarok... ébredni!

JÁNOS                Mindjárt.

MARGITKA       Mindig... csak... félek.

JÁNOS                Itt már nem kell.

 Lassan nyugodtabb a légzésük.

MARGITKA       Itt mért nem kell?

JÁNOS                Mert itt vagyunk az Öreg Tölgynél. Nem? És                                         akkor már nem kell félni.

MARGITKA       De mért nem?

JÁNOS                Mert a Manó azt mondta, hogy itt becsalhatjuk a                                             Vasorrút a ketrecbe és kész.

MARGITKA       De hogy is csaljuk be?

JÁNOS                Hát becsaljuk.

MARGITKA       Ja. És kész?

 A gyerekek nézik a ketrecet. János sóhajt.

 Előveszi a zsebéből a Kőmanó kavicsot, megsimogatja.

JÁNOS                Manó! Hogy is csaljuk be a madarat? Manó! Itt                                               vagy?

 Semmi.

MARGITKA       Nincs itt?

JÁNOS                Látod.

MARGITKA       De mért nincs?

JÁNOS                Mit tudom én?! Mert...mert!

 Margitka felsikkant.

MARGITKA       A fehér! A ketrec!

JÁNOS                Mi van?!

MARGITKA       Jön! Látom!

JÁNOS                A madár?

MARGITKA       És nem érheti a Hold a ketrecet!

JÁNOS                Juj, tényleg!

 János négykézláb iramodik a ketrecért, húzza be az Öreg Tölgy árnyékába. Ugyanakkor vele szemben a Fehér Madár közeledik, reszelős hangon "pityog".

VASORRÚ                   Pity-pity-pity. Pityo-pityo-pity-pity-pity...

Ó, hogy gebednétek meg!

Kis husikáim. Pity-pity.

János négykézláb visszatolat a ketreccel.

A Fehér Madár megjelenik a tisztáson.

Kényszeresen, mély undorral szedegeti fel az ösvényről a morzsákat.

Muszáj megennie őket.

A gyerekek egymást átölelve, jeges rémülettel nézik.

VASORRÚ                   Hát nem morzsácskát szórtak a teácskámba?

                            Huncutok! Jól kibabráltatok velem! És még                                            ezeket is egytől egyig fel kell szedegetnem, meg                                        kell eszegetnem?! Tőből csapom le ezért a                                                         karotokat!

Pity-pity! Pityo-pityo.

                            Kicsontozom! A húst! Ledarálom fasírtnak.

 Felsikolt.

                            Nem!

Nem fasírtnak!

Abba is kell kenyér, vagy zsemlye.

Utálom a kenyeret!

 Pityo-pityo? Pitty!

Iszonyatos undorral veszi fel a következő morzsát. Amikor a csőrébe tömi.

                            Te is rohadj meg!

 A Kőmanó árnyalakja válik le az erdőről.

A Fehér Madár mögé kerül, a köpenyét széttárja, ráborítja.

A Vasorrú felsikolt.

A Kőmanó dörgő hangon.

KŐMANÓ           János! Most!

JÁNOS                Most?

VASORRÚ                   Segítség!

KŐMANÓ           Gyorsan! Hozd azt a ketrecet!

 János odaszédeleg a kalitkával, kerülgeti őket.

JÁNOS                Most hogy?

KŐMANÓ           Nyisd ki az ajtaját!

VASORRÚ                   Kőmanó? Te? Teee?!

MARGITKA       Öld meg!

 János letérdel, a ketrecet a köpeny alá csúsztatja.

KŐMANÓ           Vigyázz, meg ne csípjen!

MARGITKA       Öljük meg!

KŐMANÓ           Zsupsz! Megvan!

 A Vasorrú felvisít.

VASORRÚ                   Kőmanó! Mit művelsz?! Teee!

KÔMANÓ           Hihihi.

 Az árnyalak ellép, a köpenyét összezárja.

A Fehér Madár ott szorong a ketrecben.

VASORRÚ                   Engedj ki! Azonnal! Különben...

KŐMANÓ           Különben?

VASORRÚ                   Nagyon. nagyon. Nagyon, nagyon, nagyon...

KŐMANÓ           Á, te már nem.

VASORRÚ                   Véged. Hulla vagy.

 Kőmanó csak vihog, odébb megy, ismét beolvad árnyalakja az erdőbe.

 A gyerekek csak nézik a madarat, aztán Kőmanóhoz fordulnának.

MARGITKA       Manó! Most hol vagy?

 Kőmanó minden irányból.

KŐMANÓ           Itt.

MARGITKA       De nem tud kijönni?

KŐMANÓ           Ha csak valaki ki nem engedi...

MARGITKA       Öljük meg!

KŐMANÓ           Azt nem lehet.

MARGITKA       De mért nem?

KŐMANÓ           Mert csak a madarat ölnéd meg.

JÁNOS                A Vasorrút nem lehet?

KŐMANÓ           Így nem.

VASORRÚ                   Sötét egek! Mit ki nem fecsegsz?! Micsoda                                                        titkokat? Csak hogy borsot törhess az orrom                                          alá? Elment az a kevés eszed, ami valaha is                                                     volt? Engedj ki!

KŐMANÓ           Most beszorultál, mi?

VASORRÚ                   Engedj ki!

KŐMANÓ           Csendesedj.

VASORRÚ                   Pacallá változtatlak. Hallod? Ganajtúró bogárrá!

                            Te! Legyél csótány! Legyél kelés! Kecskehere                                          leve! Bakfing!

 A Vasorrú tehetetlen dühében sírva fakad.

A gyerekek elszontyolodva nézik.

JÁNOS                Na jó. De akkor most mi legyen vele?

MARGITKA       Hagyjuk itt!

 A Kőmanó árnyalakja megint leválik az erdőből.

KŐMANÓ           Az nem jó.

VASORRÚ                   Drága gyerekek, engedjetek el!

KŐMANÓ           Nektek kell vigyázni rá, ki ne szabaduljon.

JÁNOS                Nekünk?

MARGITKA       Jaj, ne!

KŐMANÓ           Tudtok jobbat?

JÁNOS                Hát...nem. De...

KŐMANÓ           Vigyétek egyenlőre haza!

JÁNOS                A Vasorrút?!

MARGITKA       Haza?

KŐMANÓ           Na! Hát! Hihihi! Jó mulatság lesz, higgyetek                                           nekem! Győztem! Győztünk! Hihihi! Hahaha!                                         Trallala!

VASORRÚ                   Rohadj meg.

KŐMANÓ           Kapjátok fel a vén madarat! Raj-ta!

 A gyerekek nem túl nagy lelkesedéssel engedelmeskednek,

ám Kőmanó jókedve lassan rájuk ragad.

Kőmanó körülöttük táncol.

KŐMANÓ           Tövis, gödör, pocsolya

                            Rút boszorkány mosolya

                            Szamárkóró, kecsketőgy

                            A Vasorrú randa hölgy.

                                Huha, huha, huhaha!

                            A Vasorrú randa hölgy

                            Tudja eztet hegy meg völgy

                            Aki tudja, kerüli

                            Még a bűn se kedveli.

                              Huha, huha, huhaha!

                            Kőmanó megteheti

                            Vasorrát mágnesezi

                            Azt ketrecbe beteszi

                            Rozsdás szögét szaglatja.

                              Huha, huha, huhaha!

VASORRÚ                   Majd megszaggatlak én még...!

KŐMANÓ           Morzsa, morzsa

                            Csak egy marék morzsa

                            Hóha, hóha

                            Gazdaasszony nem henyél

                            Hajnalban kél

                            Reggelre sül a kenyér.

                            Ha kisült már a kenyér

                            Gazdaasszony lehenyél

                            Ebédig nincs gondja

                            Hóha, hóha, huhaha

                            Csak egy marék morzsa.

                            Délben aztán megszegi

                            A kenyeret.

                            Az urának először,

                            Aztán jön

                            A két gyerek

                            A gazdasszony jussa, hóha

                            A kenyérből a morzsa,

                            Csak egy marék morzsa.

                            Úgy kell neki, minek gazda

                            Minek asszony

                            Volt rá gondja

                            Hogy valami mást válasszon?

                            Hóha! Hóha, huhaha!

 A gyerekek a Kőmanó nótájára kijutnak a tisztásról, a ketrec súlya alatt görnyedve. Reccsen az erdő, a Holdat most egy krumpliorrú, gonosz felhő takarja el.

KÓRUS               Hoj, hoj, hoj!

7; A KEMENCÉNÉL, ÉJSZAKA

Apa, anya. Kórus.

 A fészer ajtaja nyitva. Anya néz be.

A fészerből hortyogás hallatszik.

ANYA                 János! Hallod? Ne aludj!

 Horkantás, nyöszörgés.

ANYA                 Nem érted? Megszöktek!

APA                    Hagyjál már!

ANYA                 Ó, istenem! Hogy tudsz ilyenkor is ennyire                                                      részeg lenni? János! Józanodj ki, kérlek!

APA                    Eridj innen!

ANYA                 Milyen ember vagy te, János!?

APA                    Hallgass!

ANYA                 Gazember.

 Apa artikulálatlan vinnyogást hallat.

ANYA                 Kelj fel! Hallod? Kelj fel és keresd meg őket,                                           azt ajánlom!

 Rövid csend után nyögés, robaj.

Anya elhátrál a kemencéig.

 Apa jelenik meg a fészer ajtajában.  

APA                    Mit is mondtál? Milyen ember vagyok én?

ANYA                 Részeg.

APA                    Közöd?

ANYA                 Eltűntek a gyerekek, nem érted?

APA                    Majd előkerülnek.

ANYA                 De miattad. Mert velük is olyan vagy.

APA                    Mi? Miiii? Milyen vagyok?

ANYA                 Nyugodj meg!

APA                    Felébresztesz?!

ANYA                 És ha elrabolták őket?

APA                    Kell is kinek két nyüves kölyök?

ANYA                 Jó. Akkor majd én. Megkeresem őket.

Aztán reggel felpakolok, és hazamegyek anyámhoz.

 Apa végigméri anyát. Ellódul az ajtóból, morogva, mint egy fenevad, tántorogva anyának támad. Sikoly.

Sötét.

KÓRUS               Hoj, hoj, hoj!

8; A GYEREKEK KUCKÓJA

Margitka, Jánoska. A Fehér Madár. Apa.

 Margitka ül fel rémülten az ágyban. Jánoska mellette alszik.

A Fehér Madár az asztalon látható a ketrecében.

MARGITKA       Segítség!

 János is felrémül.

JÁNOS                Mi? Mi van?!

 A Vasorrú anya hangon.

VASORRÚ                   No,no,no! Rosszat álmodtál, csimotám?

MARGITKA       Anyu...meg apu!

JÁNOS                Mi van velük?

VASORRÚ                   Semmi. Alusznak. Ti is álmodjatok nyugodtan                                       vissza. Majd a jó néni vigyázza álmotokat.

JÁNOS                Te maradj csendben, vagy nagyon megpiszkállak!

VASORRÚ                   Jó, jó, jó! Jánoska. Ha azt akarod, meg se mukkanok.

Csak dúdolgatok. Magamnak. Meg nektek.

Csak amíg vissza nem alusztok.

MARGITKA       Ki kéne innen vinni.

JÁNOS                Vigyáznunk kell rá.

MARGITKA       De biztos, hogy miatta álmodtam rosszat!

VASORRÚ                   Ugyan, csimotám! Hiszen azt se tudom, mit                                            álmodtál.

JÁNOS                Most aludj tényleg. Reggel kitalálunk valamit.

VASORRÚ                   Ez az. Majd reggel. De most csicsicsi...

 A gyerekek gyanakodva nézegetik a madarat, amikor az dúdolni kezd.

Végül a madárnak hátat fordítva visszafekszenek, lassan elalusznak.

 Innentől a dallamnak szövege is van.

VASORRÚ                   Holdtöltekor, nyári éjen

                            Aki gonosz, sose féljen.

                            Zsibbad az erény, nem zsibog

                            Púposon a sánta is vihog.

                            Holdtöltekor, nyári éjen

                            Aki jó volt, csak az féljen!

                            Szörnyű álmot lát a balga:

                            Rontó szándék árnya rajta.

                            Fű alól és föld alól

                            Puffadt lidérc szisszenve szól:

                            Hajolj hozzám jótét lélek

                            Eljátszanék kissé véled.

                            Holdtöltekor, nyári éjen

                            Aki jó volt, rosszá lészen

                            Büdöset pöffen a rét

                            Szél selypíti leheletét.

 A Fehér Madár szinte szánakozva billenti az alvó gyerekek felé a fejét.

VASORRÚ                   Szegény kis butáim! Kőmanó ide, Kőmanó oda,                                               hogyan is tudnátok kifogni rajtam?

 A Vasorrú suttogóra fogja. A hangja most nagyon hasonlít Anyáéra.

Anya árnyalakja válik el a madártól, és áll meg az alvó gyerekek fölött.

VASORRÚ                   Jancsi! Jancsikám! Ébredj!

 János álmai szép-rémálmában.

JÁNOS                Még hadd aludjak még, Anyu!

VASORRÚ                   Gyere! Megyünk, kisfiam. Megszökünk.                                                 Itt hagyjuk ezt a részeges, durva embert.

JÁNOS                Aput?

VASORRÚ                   Hazamegyünk a nagymamádhoz, jó?

JÁNOS                Haza?

VASORRÚ                   Tudod, a nagyinak csuda nagy a háza.

Benne az én lánykori szobácskám. Annyi ott a játék,           ugye? Alig lehet beférni tőlük. Az udvaron                                   meg ott az a rengeteg kedves jószág.                                              Kutyus, macskák, nyuszik. Az istállóban pedig                             ott vár majd rád egy gyönyörű pej csikó. Tüzes,                            játékos, okos, akár egy pici táltos. Jó lesz?

JÁNOS                Három torony álmában három torony?

VASORRÚ                   És velünk háromszor három kilenc gondja.

JÁNOS                Margitka is jön, ugye?

VASORRÚ                   Persze.

JÁNOS                És felülhetek a csikóra?

VASORRÚ                   Fel. Csak...most... először is nyisd ki                                                                ezt a buta ketrecet, és engedd szabadon ezt az                                          ártatlan, fehér madárkát!

JÁNOS                A ketrecet? A madárkát! Nem! Te nem az                                                        anyukám vagy! Vasorrú!

VASORRÚ                   Átkozott légy, beste kölyke! Aludj tovább!

A Fehér Madár dühében majd szétveti a ketrecet.

Lassan lehiggad.

Az árnyalak megint az Anya hangján, gyengéden súgva.

VASORRÚ                   Margitkám, csimotám! Itt hagyjuk ezt a gonosz,                                               buta gyereket, ezt a Jánost! Maradjon csak a                                           részeges apjával. Ketten megyünk haza                                                        nagyihoz. Felmegyünk a padlásra, kivesszük a                                          ládából az összes régi babámat, levisszük a                                                          szobácskámba, ami a tiéd lesz. Aztán vasárnap                                                 elmegyünk a vásárba, és megvesszük neked azt                                                a falovat, a Ráró pónit, jó?

MARGITKA       De én szeretem Jancsit, Anyu!

VASORRÚ                   Hát akkor beszélj vele, hogy legyen jó kisfiú!

MARGITKA       Jó.

VASORRÚ                   Látod, te milyen aranyos kislány vagy! Téged                                        szeretlek.

MARGITKA       Én is szeretlek, Anyu.

VASORRÚ                   No, akkor legyen jó a szíved, és te engedd el ezt                                                a szegény madárkát, ne szenvedjen rabságban!

MARGITKA       De abban a madárban lakik a boszorkány.

VASORRÚ                   Lakik, lakik? Dehogy lakik! Azt csak kitalálta                                        az a randa kődarab, és elhitette veletek! Hogy                                         férne egy akkora boszorkány egy ilyen pici                                                      madárba? Ugye?

MARGITKA       Hát...

VASORRÚ                   Nyisd ki a ketrec ajtaját!

 Margitka alvás közben, mint holdkóros száll ki az ágyból, a ketrechez megy, matat a zárnál. A Vasorrú türelmét vesztve.

VASORRÚ                   Nyissad már!

MARGITKA       Nem találom...a kallantyút!

VASORRÚ                   Ott van! Ott! Nem látod?!

MARGITKA       Nagyon beszorult. Felébresztem Jancsit, hogy...

                            Jancsi! Ébredj!

VASORRÚ                   Ne! Ne!

MARGITKA       Jancsi!

 Jancsi "felébred".

JÁNOS                Mi...Mit? Mit csinálsz ott, Margitka?!

 Ettől Margitka is kinyitja a szemét.

MARGITKA       Jaj, Jancsi!

 János kipattan az ágyból, dühösen ront a madárra.

JÁNOS                Te! Te dög! A húgocskámat? A                                                               húgocskámmal? Ezt megkeserülöd!

 Jancsi az asztal mellől felkapja a macskakín-botot, azzal szurkálja meg a madarat, aki rémülten rikoltozik.

JÁNOS                Nesze, nesze, nesze!

 Az Apa csapja ki az ajtót. Részeg, meglepett, aztán dühös.

APA                    Miiii?! Mi történik itt?! Hééé! És...Margit! Te                                         asszony te?! Mi az, hogy eltűntek a gyerekek?                                         Te játszadoztál velem?! Na most aztán, teeee!

 Az Apa a gyerekekről megfeledkezve ront vissza a konyhába.

Sikoly.

Sötét.

 9; A KEMENCÉNÉ , NAPPAL

János, Margitka, Anya, Madár

 A Fehér madár a ketrecben búsong. A ketrec a kemence padkáján látható.

Anya jókedvet erőltet. A kemencét rakja szalmával, fával.

János lelkesen magyaráz.

JÁNOS                Érted, anyu? Soha nem szabad innen kiengedni.

ANYU                 Micsoda madár! Sose láttam még hozzá hasonlót.

JÁNOS                Megígéred?

ANYU                 Valahogy egyszerre csúnya és szép is. És a tolla! Hogy sikerült elfognotok?

JÁNOS                Hozzá se érj!

ANYU                 Azt se szabad?

JÁNOS                Nem.

ANYU                 Hűha! Ennyire veszélyes?

JÁNOS                Ez nem tréfa, anyu.

MARGITKA       És nem is játszási.

JÁNOS                Értsd meg! Ez a Vasorrú! Benned lakott.

ANYU                 Jaj, kisfiam...

MARGITKA       De kicsaltuk belőled.

JÁNOS                Észre se vetted, hogy már boszorkány is vagy,                                       ugye?

 Anya keserűen felnevet.

ANYA                 Hát...amikor apátok...olyan, én se érzem valami                                              jól magam.

JÁNOS                Még mindig nem hiszed. Ugye?

ANYA                 Dehogy nem.

JÁNOS                Nevetsz rajta.

ANYA                 Örömömben nevetek! Hogy baj nélkül                                                    megkerültetek. Pedig össze kéne szidjalak, hogy                                                éjszaka csavarogtok el az erdőben, és én már                                              úgy megijedtem, hogy azt hittem...Mindegy.

MARGITKA       Ne sírj, anyu!

ANYA                 Dehogy! Mindjárt...elmúlik, csak kifújom az                                           orromat, és...

 Anya kifújja az orrát, már mosolyog.

ANYA                 Ne haragudjatok.

MARGITKA       Te ne!

 Anya és Margitka összeölelkeznek.

 János a madarat figyeli.

JÁNOS                De hová tegyük?

ANYA                 Mit, kisfiam?

JÁNOS                Hol tartsuk a Vasorrút, hogy senki se férjen                                                    hozzá, és ne tudjon megszökni?

ANYA                 Nem is tudom. A tornácon?

JÁNOS                Nézzétek csak, hogy les, figyel!

ANYA                 Biztosan éhes, szomjas. Vajon mivel                                                                táplálkozik?

MARGITKA       Gyerekeket eszik.

ANYA                 Csimotám...

JÁNOS                Kenyérmorzsát, az biztos.

 A Fehér madár felvijjog. Hányja-veti magát  a ketrecben.

MARGITKA       Kérdezd meg a Manót, Jancsi!

ANYA                 Manót? Ő kicsoda?

MARGITKA       Jancsi új barátja. Kavicsból van, de manó, mert                                               beszélni tud, meg lába nélkül álmokban járni.                                          Ő segített, hogy megmenthessünk téged.

ANYA                 Akkor bizony köszönettel tartozom neki.

MAEGITKA        Vizony!

ANYA                 Hogy ti micsoda gyönyörű mesét találtatok ki!

MARGITKA       De ez nem mese, anyu!

ANYA                 Jó, elhiszem, nem mese: való.

JÁNOS                Nem. A tornácon mégse tarthatjuk. Ott bárki                                         hozzá férhet.

ANYA                 Bárki? Nem jár mihozzánk senki.

JÁNOS                Apu akkor se fogja megengedni.

ANYA                 Hát az, kisfiam...meglehet.

JÁNOS                Vigyük vissza a kuckónkba?

MARGITKA       Ne! Nem!

 Csend.

Tanácstalanul nézegetik a madarat. Végül anya sóhajt.

ANYA                 Minden esetre szórok neki egy kis magot.

MARGITKA       De tényleg vigyázz, nehogy megcsípjen!

ANYA                 Jó.

JÁNOS                És apunak magyarázd meg, ki ne engedje, vagy                                               mérgében agyon ne csapja valahogy!

ANYA                 Jó. Majd...megpróbálom.

MARGITKA       Hol van apu?

ANYA                 Dolga lett a faluban. Ebédre megjön, azt morogta.

MARGITKA       Megint dühös?

ANYA                 Mindig dühös.

JÁNOS                Mindig megver...

 Csend.

ANYA                 Segítsetek egy kicsit, jó?

 A két gyerek lelkesen.

EGYÜTT             Jó, jó, jó!

ANYA                 Ti, aranyok, ti!

MARGITKA       Én mit csináljak?

ANYA                 Pucolj krumplit ebédre, amíg én átdagasztom a                                      kenyértésztát!

MARGITKA       Jó!

JÁNOS                Én én?

ANYA                 Te hozzál kaskában a szénához tűzifát, rakd                                           meg és őrizd a kemencében a tüzet!

MARGITKA       Anyu! De aztán hadd formázzak mézeskalács                                         figurát!

ANYA                 De nem sokat. Már alig maradt egy csupor                                                      mézünk.

MARGITKA       Csak egyet! Szívecskét!

JÁNOS                Én egy huszárocskát!

MARGITKA       Házikót!

JÁNOS                Benne a Vasorrút!

MARGITKA       Azt ne!

JÁNOS                Akkor az ablakában a kandúrt!

MARGITKA       Azt se!

ANYA                 Ejnye! Dologra! Csak ne álltok le veszekedni?

 A gyerekek lelkesen rohannak kétfelé a dolgukra.

Jancsi a kaskáért, és a felaprított fához, Margitka a konyhába.

10; A KEMENCÉNÉL

Anya, Madár, Kandúr.

 Az anya szeretettel néz a gyerekek után.

A tornáchoz ballag, közben csendesen dalol.

ANYA                 Áldásodat kívánom

                            Liszten, són és kovászon

                            Tésztám szépen megkeljen

                            Áldásodra feleljen

                            Míg testedet formálom

                            Áld meg kenyeremet

                            Szegd meg kenyeremet

                            Jézus Krisztus!

 Anya kimegy, dúdolása elhal.

 A Madár rikkant.

Semmi.

Rikkant hangosabban.

Még mindig semmi.

Élesen vijjog: Híj, híj, híj!

A Kandúr kerül elő az erdőből.

A félszemű a maga átkait mormolja.

KANDÚR            Átkozott légy, dögölj meg

                            Szétcsócsálom a beled!

                            Kinyomtad a szememet?

                            Letépem még a fejed!

MADÁR              Hé! Herceg!

KANDÚR            Mi van?

MADÁR              Gyere ide!

KANDÚR            Hol vagy, szipirtyó?

MADÁR              Itt, te rühedék! Nem látsz a vak szemedtől?

KANDÚR            Csirkebéllel fojtsák meg! Az a mocsadék                                                kölyök maga miatt szúrta ki!

MADÁR              Egy okkal több, hogy kiszabadíts.

KANDÚR            Mi az ok?

MADÁR              A bosszú!

KANDÚR            És ha magát jobban utálom, mint a kölyköt?

MADÁR              Akkor kandúrból egérré változtatlak, hogy                                                      magad fald fel magad.

 A Kandúr ettől egy kissé megszeppen.

KANDÚR            Á, olyat még maga se bír varázsolni.

VASORRÚ                   Még olyanabbat.

KANDÚR            Na jó. Hol van undormányod?

MADÁR              Itt!

KANDÚR            A ketrecben? Ebben a madárban?! Höhöhö!                                           Akkor magát falom fel?

MADÁR              Anyádat.

KANDÚR            Felfalom, és nem bír varázsolni. Pipipipi!

 Anya néz vissza a rikoltozásra. Észreveszi a Kandúrt.

ANYA                 Bandi? Cica! Cicic! Hát mégis visszajöttél? Már                                              azt hittem, sose látlak. Jaj, te szegény!

 A Kandúr reszelőset nyávog. A madár rikolt.

ANYA                 Várj! Hozok tejet! Meg teszünk valami                                                   borogatást is a beteg szemedre! El ne menj, jó?

 A Kandúr nyávog. A Madár rikolt.

ANYA                 Fél tőled ez a madárka. Gyere, Bandi! Bejöhetsz                                              a konyhába! Megsimogatlak, a karomba veszlek,

mint kiscica korodban.

 A Kandúr fúj, elhátrál, a kerítésig menekül Anya elöl.

ANYA                 Jó, jó! Megértem ám, hogy...De ne menj el!                                             Ígérd meg!

 A Kandúr nyávog. Anya besiet a házba.

A Madár rögvest újra kezdi.

MADÁR              Most! Herceg! Gyere! Siess! Gyorsan szabadíts ki!

KANDÚR            Hogyan?

MADÁR              Rohadt zokni, hullaszag! Micsoda kérdés ez?

                            Hé! Hová mész?

KANDÚR            A dolgomra. Hallhatta. Ez az asszony, aki                                                       engem kiskoromban ölébe vett, simogatott, most                                              tejjel kínál. Ezt csak nem hagyom ki?

MADÁR              Áruló!

KANDÚR            Ugyan, hölgyem. Megjavultam. Jó cica leszek.

MADÁR              Legyél egér!

KANDÚR            Csak nem azzal kéne kezdenem a szent életet,                                          hogy máris gyanúba keveredjek holmi madár                                          tolvajlási ügyben?

MADÁR              Ugorj a ketrecre. Csapd fel a kallantyút!

KANDÚR            Marad ott, ahol vagy.

 A Kandúr peckesen indul be a házba.

                            Halom túró, csupor tejfel, csirkék mája, hája,                                         megfőtt lába: a félszemű Kan Dúr jussa mára,                                         vén Szipirtyó, felőlem az ég szakadhat rá magára!

MADÁR              Herceg! Ne! Könyörgöm!

 A Kandúr álmélkodva torpan meg, fordul vissza.

KANDÚR            Hogy mit tetszik csinálni? Könyörögni?

MADÁR              Igen, vessz meg.

KANDÚR            De mért is jó az nekem, ha kegyed kiszabadul?

MADÁR              Mi? Mit mért? Rögtön visszaröppenek ebbe a                                         buta fehérnépbe! Aztán már ballagok is a                                                        gyerekekért. A kemencében ég a tűz! Csócsa!                                                Herceg! Sült gyermek, csak neked! És neked                                          elég lenne egy csirke lába mára? Ó, bosszú,                                             bosszú, édes bosszú! Nekem ez elég! A tiéd                                             mind a két sült gyerek!

KANDÚR            Kan Dúr jó cica.

MADÁR              Poklok a pofádra! Ha akarod, még ennél is                                                      hálásabb leszek!

KANDÚR            Igen? Mennyire hálás?

MADÁR              Nagyon.

 Anya tér vissza a tejjel.

ANYA                 Ejnye, Bandi! Ne bámuld már annyira ezt a                                                     szegény kis madarat! Fél tőled. Itt van a tejed, parancsolj.

Te kis hős, te!

 Anya leteszi a tálat. A kandúr csak nézi.

                            És te, Fehér Madárka? Mit szeretnél a                                                    begyedbe? Búzát? Vagy kukoricát inkább?

A Madár szárnyát verdesve tiltakozik.

Hozok ezt is, azt is. Aztán kamillából teát főzök,        Bandi. Azzal borogatjuk a sebed, amíg a gyerekek mézes tésztából szívecskéket formáznak.

Anya a fészerbe megy be, dúdolgatva.

                            Áldásodra feleljen

                            Míg szívedet formálom

                            Mézeskalács, kis tükör

                            Szereteted elbűvöl

                            Jézus Krisztus!

Anya eltűnik.

MADÁR              Most! Gyerünk! Ne tétovázz!

 A Kandúr felugrik a kemence padkájára, a kallantyúval próbálkozik.

A ketrec lezuhan a kemence mellé. Közben.

KANDÚR            Most elkaplak!

MADÁR              Ez az!

KANDÚR            Megfojtalak!

MADÁR              Gyerünk!

KANDÚR            Tollastul felfallak!

MADÁR              Gyönyörű, hercegem!

 A ketrec ajtaja kipattan. A Madár menekülne, ám a Kandúr mancsával a földhöz csapja. A Madár kétségbeesetten rikoltozik: híj, híj, híj!

11; A KEMENCÉNÉL

Kandúr, Madár, Anya, Jánoska, Margitka.

 Anya rohan ki a fészerből. Egyik kezében kis kaskában magok, a másikban a mézes csupor. Anya felméri a tragédiát, a kaskát a kandúr felé vágja, ám ettől a csuprot is elereszti, ami eltörik.

ANYA                 Sicc! Bandi! Nem mész! Hagyod békén! Sicc!

                            Hozod vissza szegényt, te félszemű dög?!

 A kandúr a szájába veszi a madarat, bemenekül az erdőbe.

 Anya mérgében sírva fakad. Margitka, János rohannak.

MARGITKA       Mi?

JÁNOS                Anyu?

MARGITKA       A Madár!

JÁNOS                Anyu!

 Az erőből fájdalmas, haldokló nyávogás, aztán a madár diadalmas rikoltása: Hííííj!

Csend.

Anya arca nem látszik a köténye mögött.

A gyerekek rettegve néznek össze.

MARGITKA       Anyu!

JÁNOS                Anyu?

 Anya arca kerül elő a köténye mögül. Az arca egészen elváltozott.

ANYA                 A fene vinné! Sajnálja a rosseb azt a buta                                                        madarat. De a mézes csuprom eltörött!

JÁNOS                Anyu...

ANYA                 Elhallgass! Ez is miattatok van! De jöjjön csak                                        haza végre az a részeg disznó apátok. Majd ad nektek                                     végre.

MARGITKA       Anyuci, mi...

 Anya rikoltozva.

ANYA                 Nem lesz mézeskalács!

Tessék! A ketrec is eltörött!

Hát ha apátok nem csap agyon, akkor én verlek ma feketére, az biztos! Átkozott, rohadt kis dögök!

 Margitka fakad sírva.

MARGITKA       Anyuci, te most megint a boszorkány vagy?

ANYA                 Boszorkány?! Mi?! Pimasz! Inkább hozzátok                                          ide azt a mocsadék dagasztó kádat! Hogy a                                                   kenyértésztát is lepné már végre el a lisztkukac!                                             Mi?! Mért kell nekem ezzel is vesződnöm?                                                        Hozna a faluból kenyeret apátok! De az csak                                                pálinkát hoz! Magának! Na! Mi lesz? Hozzátok!                                              Tépjem le a fületeket? Hátha akkor jobban                                                      hallotok? Lódulj, két kis semmike!

  A gyerekek rettegve hátrálnak ki.

12; A KEMENCÉNÉL

Anya. Jánoska, Margitka, Manó hangja. Kórus.

 Anya letépi magáról a kötényét, kinyitja a kemencét, bedobja a tűzbe.

 Aztán kibontja a kontyát, táncol, vihog.

A gyerekek és a Manó hangja suttogva, egyszerre nagyon közelről és nagyon távolról.

JÁNOS                Manó! Kőmanó!

KŐMANÓ           Hihihi!

JÁNOS                Segíts!

KŐMANÓ           Mit?

MARGITKA       Tudod, mit!

KŐMANÓ           Végetek van.

MARGITKA       Ne!

JÁNOS                Segíts! Csak most még egyszer!

KŐMANÓ           Lökjétek bele ti!

JÁNOS                Mi?

KŐMANÓ           Ti süssétek meg!

JÁNOS                Mi? Hogy?

KŐMANÓ           Hihihi!

 Anya táncol, forog, dalol.

ANYA                 Lisztje, sója, kovásza

                            Púp nőjön a hátára

                            Féreg lepje, patkány rágja

                            Pestist hozzon barátjára

                            Bárki szegjen, bárki rágja

                            Aki héjad megcsócsálja

                            És beledből belét tömi

                            Rohadjon meg aki él    

                            Mert aki él, mind remél!

 Anya vihog, a kemencéhez táncol, kinyitja, fát dobál bele, élvetegen cuppantgat a tűzhöz.

                            Hús, húst, zsenge húst!

 Margitka és János cipelik be a kenyérdagasztó kádat, benne a kikelt tésztával. Anya feléjük fordul. Kőmanó suttog közel-távol.

MANÓ                Lökd bele, öld meg! Öld meg, süsd meg!

ANYA                 Na! Mit vánszorogtok! Hozzátok végre azt a                                          nyüves tésztát ide! Hol van az a rohadt lapát,                                          mi? Kölyök! Azt nem mondtam, hogy azt is                                           hozzad?

JÁNOS                Azt...

ANYA                 Ne feleselj, mert képen töröllek!

 János a fészerbe megy a kenyérsütő lapátért. Margitka csak zokog.

                            Te meg mit bőgsz, kis hernyó?

MARGITKA       Ne bánts minket, anyu!

ANYA                 Ki bántott?

 Anya visszafordul a kemencéhez, fát dobál a tűzbe. Morog.

ANYA                 Ez is! Milyen tűz ez?! Mi? Megkértelek, hogy                                          jól rakd meg, aztán vigyázz rá! Semmire se jó ez                                           a taknyos. Mért nem lehet semmit rátok bízni,                                              he? Gyere ide!

MARGITKA       Anyu, ne!

ANYA                 Mit ne? Gyere ide!

 Margitka anyja mellé tipeg. Anya elkapja a lányt, kényszeríti, hogy nézzen bele a kemence tűzterébe. János jön ki a fészerből a Kesennyel, a seprűvel.

ANYA                 Hajolj már le! Nézd! Hátul egy darab szalma,                                          egy gally nincsen! Nem lesz ott semmi parázs.                                               Csak elöl lobog az egész. Az egész! Hogy lehet                                          majd kenyeret sütni ? Ebbe csak egy olyan                                                          haszontalan kölyköt lehetne megsütni, mint...

 János támad a seprűvel.

JÁNOS                Vasorrú! Ne merd bántani!

ANYA                 Ki bántja? Csak nézd! Nézd! Nézd!

 Margitka visít. Anya őrjöng.

János odaér, Kesennyel félig belöki a nőt a kemencébe.

Sötét.

A Vasorrú elnyújtott, fájdalmas üvöltése: Híj, híj, híj!

Kőmanó vihog közel és távol. Kint és bent.  Sötét.

Az erdő Kórusa reccsen: Hoj, hoj, hoj.

Csend.